Programkereső

Az év legjobb kiállítását a végére nyitották meg Fehérváron

  • 2019.11.26.

Már az építésének korai fázisában, a Csók István Képtár tereinek markáns átalakulásakor sejteni lehetett, hogy az elkészült helyszín remek lesz és minden szempontból méltó forma a tartalomhoz. Így is lett: a múlt héten megnyílt, Ujházi Péter székesfehérvári festő- és képzőművész munkáinak reprezentatív anyagát összefoglaló kiállítást – A különutazás terei címet adták neki - nem elég csak egyszer megnézni.

Hozzá kell tennünk: a november 22-i megnyitó is nagyon jól sikerült, a nagy számú érdeklődő teljesen megtöltötte a földszinti részt és kíváncsian, csillogó szemmel, mosolyogva figyelte a fejleményeket. Van az az esemény, amikor együtt lélegzik vagy száz ember? Nos, ez kétségkívül ilyen volt – pályatársak, barátok, tisztelők, művészetrajongók együtt hallgatták a laudáció dicsérő szavait (Brájer Éva kulturális tanácsnok tartotta), majd Másik János zeneszerzőnek a hangulathoz tökéletesen illeszkedő dalait és Erdős Virág költő az alkalomra írt tréfás, mégis elgondolkodtató versét:

"hölgyeim -uraim. jó estét. tudják hogy ki áll itt?
nem más – na persze – mint aki ma este itt kiállít
világszám? fenomén? géniusz? legenda? is-is!
az az egy – tuti hogy – kicsikét – (nagyonis) – dilis"
stb.

A kétszintes teret a sokszínű művész tiszteletére Gauguin-esen kékre és tengerzöldre festették és ékelődő falakkal tagolták, így a látogató kvázi spontánul létrejött szobákban és alkóvokban bolyonghat – az építészeti megoldás a tematikai tagolást is kiadja egyben. Vannak itt Ujházi rémkorszakának reprezentánsai, a Budapest téma köré gyűlő művek és számos nagy méretű kerámia korsó is, az Ujházira jellemző részletgazdag kimunkálással. Az összkép kétségkívül letaglózó, az embernek újra és újra körbe kell járnia és meg kell szemlélnie minden kis részletet, zugot, képen elrejtett utalást, mögöttes, titkos mondanivalót.

Ujházi Pétert Székesfehérváron mindenki kedveli – hangzott el a megnyitón. Valóban így van. Az évtizedek óta szerényen, de megkerülhetetlenül alkotó, mindig újjal előrukkoló, fáradhatatlan Mester most is visszafogottan álldogált a tárlat felett kurátorkodó Izinger Katalin művészettörténész mellett. Szólni nem akart, mint mondta, van elég beszéd a képtár hatalmas tereiben – beszéljenek tehát a képek. Amelyeket számos magángyűjtő és galéria adott kölcsön a rendhagyó fehérvári rendezvényre, amelynek létrejöttéért sokan tettek, többek között a művész fia, Ujházi János. A tárlatra frissen, még a nyomdafestéktől illatosan jött ki a szintén A különutazás terei címet viselő tanulmánykötet, amelyben különböző írásokon át mutatják be Ujházi évtizedeken keresztül ívelő fehérvári művészpályáját.

Ujházi Péter tereiben egészen 2020 március végéig utazhatunk, külön, vagy csoportosan, a képtár nyitvatartási idejében.

 

Képek és videók