Programkereső

Március végén ismét megnyithat az új helyén a Hatpöttyös!

  • 2021.02.26.

Sok hónapnyi hányattatás és bizonytalanság után igazán jó hír, hogy március végén, április elején – természetesen amennyiben a vírushelyzetben jelenleg érvényes szabályok is lazulnak – immár új helyszínen nyílhat meg a város első és mindmáig egyetlen szociális foglalkoztatóként működő, megváltozott munkaképességűeket alkalmazó étterme. A Hatpöttyösön új helyszínén még gőzerővel folyik a kivitelezés, átalakítás – mi most meglátogattuk őket.

A Hatpöttyös étterem történetét 2020 novemberében ott hagytuk el, hogy a vendéglátóipari egység alapítóinak közösségi gyűjtést kellett indítaniuk egy fontos célért: ha már előző helyükről, a Piac téri megyei önkormányzati épületből költözniük kell, akkor a felmerült új helyszínen is létre tudják hozni az éttermet, mégpedig a megkívánt speciális berendezés beszerelésével. A kivitelezés most is teljes gőzzel folyik a Prohászka úton, ahol a társasházi lakóközösség viszont – és egyébként érthetően – előírta egy nagy teljesítményű elszívó berendezés meglétét. A költözés miatt amúgy is nehéz helyzetbe került Hatpöttyösnek azonban akkor nem állt rendelkezésére az ehhez szükséges több millió forint, ezért az ősz végén gyűjtőkampányba kezdtek a közösségi oldalon és a honlapjukon. Szerencsére sokan felkarolták az ügyet és összejött a szükséges összeg. Ám mint Hermanné Vera alapító-tulajdonos elmeséli, a vendéglátást is erősen leamortizáló vírushelyzetben más nehézségekkel is megküzdöttek.

Az előző helyszínhez képest a Prohászka úton lakásokkal lakásokkal jobban körülvett területen lesz az étterem, így sokféle előírásnak kell megfelelni, viszont tágasabbak lehetnek és a helyiségek kialakítása is megfelelőbb számukra. A sokféle funkció mindegyikéhez külön alakítanak ki helyiségeket, az utcafronton már megtörtént az ablakcsere, hatalmas üvegportálok mögé ülhetünk le, amikor erre már lesz lehetőség. A csapat a Prohászka 16-nál lévő beugró terecskére egy pici teraszt is tervez nyáron (az is jó hír, hogy az eddigi lebetonozás helyett a lakóközösség füvesíteni szeretné ezt a teret).

Mint mi is megírtuk korábban, Hermann Vera és családja 2012-ban azért alapította meg az eggyel kevesebb pöttyöcskéjével egy kicsit másnak számító katicáról elnevezett éttermet, mert saját, hasonló sorsú lányuknak szerettek volna biztonságos, befogadó és hosszú távú, értelmes munkalehetőséget biztosítani. Vera úgy látta, hiába 21. már a század, a sérült emberek foglalkoztatásával kapcsolatos társadalmi attitűd és sokszor a munkáltatók hozzáállása sem követi az időket, a sérült emberek a munkaerőpiacon fokozottan sérülékenyek, sokszor kihasználják őket – már ha egyáltalán eljutnak a tényleges foglalkoztatottságig. A Hatpöttyös országos elismertséggel, igazi sikertörténetként indult, s nem csak a szociális vonal miatt kedvelték meg igen hamar a fehérváriak és környékbeliek: Veráék kezdettől a minőségi alapanyagokra és a házias ízvilágra helyezték a hangsúlyt és nagyon keményen dolgoztak. Jelenleg 15 megváltozott munkaképességű munkatársuk van, de csak a kiszállításokra, előrendelésekre támaszkodni nem elég a megélhetéshez, az étterem vezetősége pedig hűséges típus, náluk régi, megpróbált emberek dolgoznak. Olyanok, akik máshol talán lehetőséget sem kapnának.

A belváros közelében, a gimnázium szomszédságában, az egykori húsbolt, majd használtbútor üzlet helyén tehát nemsokára tányércsörgés, ételillat teríti be a régóta üresen árválkodó helyiségeket. Reméljük, a Hatpöttyös végre méltó, végleges helyére talál – nagyon megérdemlik.

Képeket készítette: Teleélettel.hu

Képek és videók