Programkereső

Tiszta tappancs, rendes ház - azaz a gazda mos, az eb csahol

  • 2018.02.23.

A hétvégén, február 24-25-én kétnapos agility-partyt rendeznek a fehérvári Főnix csarnokban, melynek kiképzői érdekes szolgáltatással bővítették a helyi palettát nemrég: önkiszolgáló kutyamosót nyitottak az egyik lakótelep tízemeletesének aljában.

Igazán lucskos, csatakos időben mentem a Wash and Vau- ba (tetszik a név!), mégis patikatisztaság volt. Ádám-Bökényi Betti, az országos franchise fehérvári vállalkozója, egyben hétkutyusos tulajdonos és kutyakiképző, oktató elárulja: kis kamera is van a fürdetéshez-szárításhoz minden földi „kutyajóval” felszerelt egységben, így ha valamelyik négylábú kuncsaft az átlagosnál több nyomot hagy maga után a padlón, máris indulnak rendbe tenni. Ám maguk az oda járó ebtartók is rendben tartják a kutyamosót, amelyben tényleg még az egységesített, feliratozott törölközők is szépen elvágólag sorakoztak a tartókon, a fémmedence kiöblítve, a padló szárazra törölve- egyszóval a pedantéria és a higiénia jeleivel találkozhat a betérő. Jó pont, hogy időkorlátozás nélkül használható, s ez éppen az elfoglalt, a kutyájukat csak este sétáltatni ráérő gazdáknak kedvez. Az egység előtt is fogható wifijelet fogva, az ajtón 22 óra után kóddal juthatunk be, majd az állat méretétől függően választhatunk a mosóidők közül, amelyek meghatározzák a végén fizetendő összeget is.

Az ötlet maga sem új keletű, a fővároson kívül még néhány vidéki városban találkozhatunk non-stop kutyamosodával, hiszen a kutyusok szépítését eddig kutyakozmetikában végeztették, vagy otthon maguk megoldották az állattartók. Ám nem mindig van módja az embernek a megszokott nyitvatartású kutyakozmetikába bejelentkezni, s olyan eset is van – főképp ilyen időjárási viszonyok között – mikor gyorsan szüksége van arra, hogy nagyobb kirándulás, csatangolás után szakszerűen, a lakás összekoszolása nélkül tehessük rendbe a házi kedvencet.

- Sokan úgy vélik, hogy az ő kutyájuk nem szeret fürödni -de higiéniai okokból néha mégis muszáj – hangsúlyozza a szakember. - Jó közös gazdi-kutyus program is lehet, hiszen a végén jutalomfalatokkal dicsérhetjük meg kedvencünket.

A Wash and Vaut mostanában kezdik többen felfedezni, erről árulkodik az egység közösségi oldalán tett bejegyzések szaporodása is. A visszajelzések pozitívak. Sokaknak hamarosan itt a tavaszi vedlés ideje, a kutyamosós erősebb vízsugárral ezt is könnyebben megoldhatjuk, a megbújó, de már elengedett szőrszálakat simán kiszedi a bundából az erős áramlás. A székesfehérvári legnagyobb kutyás közösségből többen járnak ide, a tagság egyébként márciustól a korábban bevált közös városi kutyás sétákat ismét elindítja, sőt, gyakoribbá is szeretnék tenni, az elképzelések szerint kéthetente vasárnap találkozhatnának, ismerkedhetnének, beszélgethetnének egymással a városi ebtulajdonosok, korhatár nélkül.

Ezen a hétvégén pedig akár egy nagyszabásúnak ígérkező, érdekes kutyás rendezvényre is elmehetünk: két napon keresztül a fehérvári Főnix csarnokban, a Gombócleső úton tartják ugyanis a Hungarian Open 2018. nemzetközi ügyességi versenyt, ahol öt futamban neves, szakmai körökben igencsak ismert négylábú versenyzők oldják meg a különböző agility-feladatokat, szakértő zsűri árgus tekintetétől kísérve. A belépés mindkét napon ingyenes, szombaton 8-17 óra rendezik meg, vasárnap látványos fináléval és eredményhirdetéssel egybekötve egy órával hamarabb ér véget a rendezvény.