Programkereső

Animóka animációsfilm-készítő tábor

05.24.
péntek
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ művészeti tábort szervez a 9–16 éves korosztály számára 2024. augusztus 26–30. között a Felsővárosi Közösségi Házban és annak kertjében.

A napközis jellegű táborban statikus képeket, térbeli figurákat, majd ezek felhasználásával – a dinamikus mozgás illúzióját keltve – animációs filmet készítenek a gyerekek. Az idei tábornak két témája lesz:

• Fűszálak közt, virágok szirmán – bogarak, pillangók és társaik
• Űrexpedíció az ismeretlen bolygó meghódítására

A résztvevő gyerekek választhatnak, hogy melyik témában készítik el az animációs filmet, vagy képregényt, esetleg grafikában mutatják be elképzeléseiket. Dolgozhatnak csoportosan, vagy egyénileg is.

Papírból síkbábokat (2D), vagy különböző anyagokból összeállított maketteket, szereplőket (3D) készítenek, majd ezekkel forgatják le a saját ötletük alapján az animációs filmeket.

Az elkészült grafikákból, képregényekből, makettekből a tábor utolsó napján kiállítást rendezünk, a filmeket bemutatjuk a szülőknek.

A tábor helyszíne: Felsővárosi Közösségi Ház (Székesfehérvár, Havranek József u. 27.)

A tábor időpontja: 2024. augusztus 26–30., hétfő–péntek 8.00–16.00 óra

A tábor vezetője: Debreczeni Katalin grafikusművész, az ANIMONO Animációsfilm-készítő Műhely vezetője

A részvételi díj 45 000 Ft/fő, amely magában foglalja a napi háromszori helyszíni étkezést, a szakmai útmutatást, a szükséges eszközöket. A táborba való jelentkezés a honlapunkon, jelen felhívás alatt található jelentkezési lap beküldése, valamint 20 000 forint előleg kifizetése után válik érvényessé.

Jelentkezési és fizetési határidő: 2024. július 31., szerda)

Részvételi díj fizetési tájékoztató »

Szülői nyilatkozat táborozáshoz »

Adatkezelési tájékoztató »

Fogyasztóvédelmi tájékoztató »

ÁSZF »

NAPIREND

7.30–8.00 érkezés

8.00–12.00 foglalkozás (közben tízórai)

12.00–13.00 ebéd

13.00–14.00 szabad játék, filmnézés

14.00–16.00 foglalkozás

16.00–16.30 távozás

HÉTFŐ

Kedvenc időtöltésem, állataim, tárgyaim – rajzok készítése

Közös program: a tábor résztvevői az elkészült rajzok illusztrálásával röviden bemutatkoznak

Az ANIMÓKA hét ismertetése: témák, technikák, eszközök

12 kockás visszatérő mozgás rajzolása

EBÉD – SZIESZTA, ANIMÁCIÓS RÖVIDFILMEK KÖZÖS MEGNÉZÉSE A SZIESZTA ALATT

Munkacsoportok alakítása – kik dolgoznak együtt a közös filmben

Film – képregény story kitalálása

KEDD

Story kidolgozása, dramatizálás

Képes forgatókönyvek – képregények készítése a választott történetekhez

EBÉD – SZIESZTA, FILMNÉZÉS

Rajz, festés, makett készítés, bábok, síkbábok, hátterek, makettek tervezése, készítése

SZERDA

Rajz, festés, bábok, síkbábok, hátterek, makettek tervezése, készítése

EBÉD – SZIESZTA, FILMNÉZÉS

Rajz, festés, bábok, síkbábok, hátterek, makettek készítése

CSÜTÖRTÖK

Figurák, hátterek

Rajz, festés, makett készítés, forgatás

EBÉD – SZIESZTA, FILMNÉZÉS

Rajz, festés, makettkészítés, forgatás

PÉNTEK

Forgatás, szerkesztés, vágás

EBÉD – SZIESZTA, FILMNÉZÉS

Szabadon választott témában rajz, festés

Filmek bemutatása, az elkészült grafikák, képregények kiállítása

A jelentkezési lap direkt linkje: https://forms.gle/BwkwZra4JCXdzy5C9

Adatkezelési tájékoztató »

ÁSZF »

Fogyasztóvédelmi tájékoztató »

Esemény weboldala

05.25.
szombat

05.26.
vasárnap

05.27.
hétfő

05.28.
kedd

05.29.
szerda

05.30.
csütörtök

05.31.

06.01.

06.02.

06.03.

06.04.

06.05.

06.06.

06.07.

06.08.

06.09.

06.10.

06.11.

06.12.

06.13.

06.14.

06.15.

06.16.

06.17.

06.18.

06.19.

06.20.

06.21.

06.22.

06.23.

06.24.

06.25.

06.26.

06.27.

06.28.

06.29.

06.30.

07.01.

07.02.

07.03.

07.04.

07.05.

07.06.

07.07.

07.08.

07.09.

07.10.

07.11.

07.12.

07.13.

07.14.

07.15.

07.16.

07.17.

07.18.

07.19.

07.20.

07.21.

07.22.

07.23.

07.24.

07.25.

07.26.

07.27.

07.28.

07.29.

07.30.

07.31.

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Havranek József utca 27.

Észrevétel beküldése