Nem kell innen sehová se menni,
(#most hallottam a kocsmában)
ezzel ugyan nincs is semmi baj, csak az, hogy nem járok kocsmába. vagyis dehogynem. Nyárestéken nincs is jobb, mint beülni a Fő utcai sörözők bármelyikébe, igaz, akkor nem beülök, hanem ki. Simán be tudom csukni a fülem, ha beszélgetek, de ha véletlenül nyitva hagyom, akkor csodákat lehet hallani, a citátum.hu elbújhat.
Nem kell innen sehová se menni. Meg lehet mindent kapni, épp mint Pest, csak kicsiben, még jobb is, emberközelibb. Ismerem a trafikban a vörös csajt, meg a pincért a Pátriában, na jó nem ismerem, csak tudom, hogy mi a keresztneve, meg hogy ott dolgozik. A múltkor találkoztam a háziorvosom nővérkéjével a piacon, napokig gondolkodtam, mire eszembe jutott fehér köpenyben. Én a helyekhez kötöm az embert, ott megismerem, máshol esély nincs rá.
Tényleg. Igaza van a fószernek, hátra nem nézek, nagy társaság lehet, a pincér két tálcával közelít a mögöttem lévő asztalhoz. A hátunk majdnem összeér, a gondolataink is. Bár én nem a helyekhez kötöm az embereket, még az eseményeket sem. Minden helyen lehet mindent csinálni, mindenki lehet akárki.
Borüzletben festőtanfolyam, női műhely egy tornateremben, edzés a játszótéren. Mindenhol, akármi. A kedvencem, mikor egy nem odaillő témával találkozom egy olyan helyen, ahol egyébként nem várom. A manikűrösnél például vettem egy csodás táskát, a fodrásznál meg kapok egy telefonszámot olcsó halkonzerv-lelőhelyhez. Van itt minden. Csak nyitott szemmel kell járni. Meg kell néha olvasni, és ami a legfontosabb, el kell oda menni. Arra a helyre.
A hely pedig jelen esetben a Szent Gellért Söröző, ahol díjnyertes sörökből kortyolunk meleg tavaszi délutánon. Csak hátba ne vágjon Tuck barát a Robin Hoodból, mert felisszuk az egyházi sört.
Hegedűs Ágota
