Ebédelne Ön egy szimpatikus vadidegennel?
Mikor felfedeztem a legnagyobb közösségi oldalon az eseményt, miszerint a Hétköznapi Szokásszegők elnevezésű csoport - vagy ki tudja, kicsoda - közös, spontán ebédeléseket szervez olyanoknak, akik utálnak egyedül enni, megörültem. Én ugyan szeretek egyedül (is) enni, de azért kicsit irigykedtem, hogy ez a remek, a helyi társadalmi életet színesítő, gazdagabbá tevő közösségszervező ötlet valaki másnak jutott eszébe.
Valójában egyetlen kicsi, törékeny, szép arcú, nagyon helyes fiatal nő áll az egész mögött: Demkó Katalin. Eredeti hivatása hittantanár, Gyuláról származik, jelenleg egy növényekkel foglalkozó cég „irodanyuja”, ügyintézője, mindenese Fehérváron, közben egyedül neveli a kislányát. És az a típus, aki sokáig képtelen nélkülözni más embereket. Magyarán: igazi társas lény!
- Úgy kezdődött, hogy legalább ebédszünetekben próbáltam el-elhívni ismerőseimet, de sajnos az emberek ma nem nagyon érnek rá. Sok barátom ráadásul fiatal, nem érzi át, hogy az ember életében mit jelenthet az itt és most, hogy most kell emberi kapcsolatokat építeni. Augusztusban tetőzött nálam a hiány, amikor a kislányom egy hónapig nyaralni volt és nem csak az irodában ültem egyedül egész nap, de otthon is. Eljártam ebédelni egyedül és azt figyeltem, milyen sokan vannak ugyanígy ezzel. Vagy, ha nincsenek is egyedül az asztalnál, de mások egy szót sem szólnak hozzájuk… Még mondtam is egy ismerősömnek tréfásan, hogy egyszer csak azért is oda fogok ülni valakihez és beszélgetést kezdeményezek. Valamelyik nap megint egyedül ücsörögtem a munkahelyemen azon sajnálkozva, miért nem ér rá senki eljönni velem enni… Ebből aztán lett egy ötlet, hogy szervezzünk hasonló igényűeknek közös ebédelést. Elkezdtek csatlakozni az emberek, az első alkalommal öten ültünk egy asztalnál és igazán jó beszélgetés alakult ki, aztán mindenki ment a dolgára.
Kati azt mondja, a Hétköznapi előtag arra utal, a hétvégéket tiszteletben tartják a „szokásszegők” is, az mindenkinek a családé, a magánéleté. De egy unalmas, magányos hétfőn, vagy szerdán miért ne ebédelhetnénk hasonszőrűekkel, másokra kíváncsiakkal? A Szokásszegők pedig arra vonatkozik, hogy legyűrik azt a beidegződést, hogy manapság mindenkitől féljünk és kerüljük egymást. Hozzá tesszük, ez nem randiklub, nem társkereső, itt az emberek nem fizettetik ki másokkal a számlájukat, nem számít, ki házas, hány gyereked van. A lényeg a közös, spontán együttlét. Ebéd közben bármikor fel lehet állni, ha nem szimpatikus a társaság, de csatlakozni is lehet bármikor, ha társaságot keresünk a szokásos ebéd elköltéséhez. A Hétköznapi Szokásszegők Étkezz velem! nevű kezdeményezése tipikusan kedvező árú, menüztető helyeken cirkulál, a társalgás pedig az ebédszünet idejéig tart.
A spontán közösségépítő ötletből indult mozgalom lassan, de remélhetőleg biztosan szárba szökken. Kati gyakorlott bloggerként lelkesen írja az Étkezz velem.hu-n a létrejött beszélgetős kajálásokról a posztokat, s már oldaluk is van, ahol bárki csatlakozhat hozzájuk. A második alkalmon még egy bájos kisbaba is volt az asztaltársaságban. Nyitottságra, empátiára, beszélgetőkedvre persze szükség lesz, hogy az ember vérbeli Hétköznapi Szokásszegővé válhasson, de Kati megnyugtat: náluk pont az a fontos, ami a társadalomból ma annyira hiányzik. Hogy az emberek azt lássák meg a másikban, ami valóban emberi.
(Itt lehet csatlakozni az ebédekhez: https://www.facebook.com/szokasszegok/?fref=ts.
Itt pedig elolvasni róla a beszámolókat: http://etkezzvelem.hu/blog/2-kozossegi-etkezes-beszamolo/)
