Programkereső

Jönnek a festők! – A harmadik

  • 2018.07.31.

Néhány éve egy ötletdús bútorrestaurátor és képzőművész kitalálta, hogy legyen egy apró bemutatkozó helye a profi kiállítóhelyekre nem igazán beférő alkotóknak is. Előbb a történelmi belváros kis utcáiban nyitott e célra parányi galériát, majd egy valamivel nagyobb helyiségben összekötött ezt a célt egy kultúrkocsmával, végül szintén alkotó társával megnyitották a Festők utcáját Fehérváron.

Fotó: A 2014-es, második Festők utcáját még a Juhász Gyula közben tartották (Fotó: Kátai Noémi)

Ónodi Károly és Vinoczai Viktória közös gyermeke, a Festők utcája immár harmadszor várja majd a kortárs képzőművészet és a helyi, vagy környékbeli művészek aktuális munkái iránt érdeklődőket. Az idei, augusztus 6-án nyitó és 10-ig regnáló utcaművészet az Ady bár egyetlen helyiségére és teraszára koncentrálódik majd, de a művészetbefogadáshoz nem kell nagy tér, nincs szükség hatalmas kiállítótérre, s utóbbi ma már elfogadott módon lehet akár mindennapi környezetünk, az utca is. Nyár van, a legtöbb időt valószínűleg úgyis ott töltjük – így pedig még nem is nekünk kell a művészethez menni, az közelít mifelénk.


De lássuk, mit is kínál az idén a Festők utcája?

Az első három napon, azaz augusztus 6-8 között, naponta 14 órától Pannon- ráma címmel élőfestésre invitálnak, a téma Fehérvár belvárosa, a kettő külön álló körvászonra meghívott festők alkotnak, de az arra járók is kipróbálhatják magukat a technikában. A résztvevők: Pék Eszter Anna grafikus, Vinoczai Viktória festő, Soproni Kiss Sándor festőművész, Hoffer Ottó képzőművész, Ónodi Károly Balázs festő és még sokan mások – az itt készült alkotások egyikét, illetve az annak értékesítéséből származó összeget a művészek a helyi Szent Kristóf Ház támogatására ajánlják fel.
Hogy a társművészetek is helyet kapjanak, a kezdőnapok egyikén este dj. Zöld szolgáltatja a zenét. Mint a főszervezők egyike, Ónodi Karcsi elmondta, teljesen magánerőből valósul meg a rendezvény, amelyet 2013-2014-ben kezdtek megtartani, majd jött egy négyéves kihagyás, de úgy tűnik, a helyiek megszerették a programot, így újra életre hívják a kezdeményezők.

Augusztus 9-én az alkotás a poétizmussal társul: 14 órától Kocsis Balázs szobrász restaurátor bemutatója és kiállítása kezdődik, 18 órától Gál Csaba 

Sándor költő felolvasóestjére kerül sor. Kocsis Balázs, aki jelenleg a sóstói, a Csutora- , és a helyi zsidótemető I. világháborús honvéd katonasírjait restaurálja, a Festők utcája alkalmából kisplasztikáit állítja ki, s mint ígéri, a hétköznapi ember számára igen ritkán megtapasztalható kőfaragás alapfogásait is megmutatja a helyszínen az érdeklődőknek. Kati néni népszerű szobrának alkotóját az Ady Endre utcában egy kődarab alkotássá faragásának spontán tevékenysége közben lehet megfigyelni aznap.

A zárónapon, azaz augusztus 10-én 10-14 óráig a Szent Kristóf ház különleges képességű fiataljai segítik Tóth József budapesti festőművész munkáját a helyszínen, míg 18 órakor kezdődik a Festők utcája zárókoncertje: a Fegyelmező Részleg ad akusztikus estet. Valamennyi program ingyenes és nyílt – érdemes arra sétálni, szemlélődni, s talán még ecsetet is venni a kézbe…