Programkereső

Fejedelmi kincsek



Kiállítás megnyitó: 2017. április 6. (csütörtök), 18:00 óra

A megnyitón köszöntőt mond Kulcsár Mihály múzeumigazgató

Ünnepi beszédet tart: Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár MJV polgármestere

A kiállítást megnyitja: Dr. Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

Szakmai megnyitó: Dr. Tóth Csaba régész-muzeológus, a kiállítás kurátora

A Törő-éremgyűjtemény voltaképpen három generáció – nagyapa, apa és fia – gyűjtőmunkájának eredménye. Speciális kollekció, amely kezdettől igen magasra tette a mércét, hiszen az erdélyi tallérveretek legapróbb változatainak gyűjtését tűzte ki céljául.
A hosszú idő, az állhatatos gyűjtőmunka és a szakértelem meghozta gyümölcsét: a 20–21. század legjelentősebb erdélyi tallérgyűjteménye – a mai korban szinte megismételhetetlen anyag – gyűlt össze, amelynek értéke muzeális szempontból is jelentős. Jelen kiállításon mind a 220 db bemutatásra kerül, a kiállításhoz reprezentatív katalógus is készül, amely egyrészt felsorolja a gyűjtemény összes darabját, továbbá minden fejedelemtől bemutatja fényképen is a legritkább és legérdekesebb darabokat.

A kiállítás megtekinthető: 2017. június 30-ig, keddtől vasárnapig 10-18 óráig

Esemény weboldala

Facebook oldal

Székesfehérvár.hu cikk

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fő utca 6.

Programajánló


Jan 23 – Máj 20.

A Döntés

Ápr 06 – Jún 30.

Fejedelmi kincsek

Ápr 28 – Máj 28.

Lóránt Csaba: “Emberek”

Jún 02 – Jún 05.

Pünkösdi Virágálom

Máj 12 – Jún 02.

Papp-Maklári Éva estje

Máj 04 – Jún 11.

George Kégl kiállítás