Programkereső

Csajos est: Hogyan mozduljunk ki a szürke hétköznapokból?

Mindannyian a szokásaink rabjai vagyunk – ezek nem feltétlenül rosszak, sőt lehetnek nagyon hasznosak és jók is, de néha mindenkinek szüksége van egy kis kiszakadásra a bejáratott rutinból. A Barátság mozi következő Csajos estjén, november 8-án, szerdán 18 órától Bárányos Edit önismereti tréner, intuitív coach és filozófus azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy miként alakul ki a függőség a szokásainkhoz, mitől tudnak beszürkülni a mindennapok és miért is félünk az ismeretlentől.

Az estre jegyet váltó nézők az előadás után a Dzsungelhajsza című amerikai akcióvígjátékot tekinthetik meg. Belépőket már vásárolhatnak honlapunkon és a jegypénztárban.

Mindenkinek van valami bevett tevékenysége, amit nem tud és sokszor nem is szeretne elengedni. Minden reggel ugyanazt a müzlit önti a tálba, ugyanabban a boltban vásárol, ugyanazokat a köröket rója. Együtt él olyan rigolyákkal, amelyek áthatják a mindennapos cselekedeteit, és ezek nélkül el sem tudja képzelni a reggeli elindulást vagy éppen az egész napját. Bár fontos kiemelni, hogy ezek a megszokások nem mindig rosszak, néha nem árt elszakadni tőlük annak érdekében, hogy új dolgokat tapasztalhassunk meg, új embereket ismerhessünk meg és a saját látókörünket is kiterjesszük: engedjük meg magunknak, hogy felfedezzük a körülöttünk lévő világot.

edit-baranyos-270A novemberi Csajos est előadója, Bárányos Edit önismereti tréner, intuitív coach és filozófus azokra a kérdésekre válaszol, hogy miért is szürkülnek be a mindennapjaink, hogyan és miért is alakulnak ki a megszokások és miért is félünk elengedni a biztonságot nyújtó, bejáratott rutinokat és megismerni az újat, az ismeretlent. Az előadáson számos olyan technikáról hallhatunk majd, amelyeket a résztvevők már másnap alkalmazhatnak annak érdekében, hogy frissebbnek és motiváltabbnak érezzék magukat és változtatni tudjanak azokon a dolgokon, amelyek jelenleg lehúzzák és bent tartják őket a mókuskerekükben.

„Életem során rengeteg ismeretet és tapasztalatot gyűjtöttem a fejlődéslélektan területén, és folyamatosan képzem magam. Mindazt, amit megismertem és megtapasztaltam, intuitív módon alkalmazom a segítő folyamatokban. Szakemberként a célom elsősorban nem az, hogy ismereteket adjak át, hanem, hogy a mindennapok szintjén segítsem alkalmazni mindazt az eszközt és módszert, amelyek hozzájárulnak a fejlődéshez” – mondja magáról Bárányos Edit. „Mint life és business coach, több mint 5000 órányi tapasztalattal és szükséges tudással rendelkezem ahhoz, hogy ne csak feltegyem a megfelelő kérdéseket, hanem ténylegesen konkrét technikákkal és eszközökkel járuljak hozzá céljaid eléréséhez” – írja honlapján.

 

 

Az előadás után a Dzsungelhajsza című amerikai akcióvígjátékot tekinthetik meg a nézők. A valamikori különleges osztagos (John Cena) nem mindennapi feladatra vállalkozik, hogy kizökkentse magát a nyugdíjas katona napjainak szürke monotonitásából: elvállalja egy balhés újságíró (Alison Brie) védelmét, aki egy hírhedt diktátorral (Juan Pablo Raba) akar interjút készíteni. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor az interjú kezdetén felkelők puccsot hajtanak végre, az ex-zsoldos és az újságíró pedig a dzsungelen keresztül menekülni kényszerülnek.

Az esemény sajtónyilvános.

 

Jegyvásárlás » 

Esemény weboldala

Facebook oldal

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Cím: Barátság mozi, Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Térkép

Cím: Székesfehérvár, III. Béla király tér 1