A Pünkösdi Virágálom eseményt május 17-én megnyitó műsorral vezeti fel a szervező Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK), melyen fellép a Csurgói Csicsergők és az ARTE ARAMI, valamint, ahogy megszokhatta a közönség, látványos galambröptetés is lesz.
Raklapból készült fotelek adják az alapját azoknak a virágkompozícióknak, amit a Pünkösdi Virágálom alkalmából díszít majd fel hat székesfehérvári virágüzlet. Az alkotásokat a pünkösdi hétvégén, május 17–20. között láthatják az érdeklődők. Hat virágüzlet vállalta, hogy feldíszítik a belváros egy részét – a Tűzvirág, a Hortenzia Virágszalon, az Anemone Fleur, a Budai 66, a SyldeFleur és a Virágvár Virágüzlet. Ezen kívül a Szent Kristóf Ház lakói is díszítenek majd a helyszínen, ezzel pedig egy kicsit rájuk irányul a figyelem.
A majdnem négynapos programot megnyitó műsorral indítja az SZKKK május 17-én, pénteken fél hatkor, ahol fellépnek a Csurgói Csicsergők, akik Fehérvárcsurgóról érkeznek, a Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Károlyi József Tagiskolájából, karnagyuk Erőss Orsolya. Az énekkar legutóbb az Éneklő Ifjúság hangversenyen arany minősítést szerzett, és ezúttal is egy népdalcsokrot adnak elő. A megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök köszönti a vendégeket. Ezt követően, ahogy már megszokhatták a székesfehérváriak, látványos galambröptetésnek lehetnek szemtanúi, majd az ARTE ARAMI Guba csoportjának fellépését élvezheti a közönség – a jelenlévőket egy kis táncházba is invitálják majd a fiatalok.
A program ingyenes.

Cím: Székesfehérvár, Városház tér