Programkereső

„Húzd keresztül…!” Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttesek X. Fesztiválja

Ingyenes
Az Alba Regia Táncegyesület 2023. november 25-én, szombaton immár tizedik alkalommal rendezi meg a „Húzd keresztül…!” találkozót a Malom utcai Táncházban.

A Közép-Dunántúl régiós rendezvényére az ország számos pontjából érkeznek néptáncegyüttesek a gyermek és ifjúsági korosztályból. Tizenegy táncegyüttes mintegy 270 fővel vesz részt az eseményen. A rangos fesztivál Székesfehérvár MJV Önkormányzata, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, a Csoóri Sándor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Hagyományok Háza támogatásával valósulhat meg. A találkozó barátkozási, ismerkedési lehetőséget biztosít a résztvevő néptáncegyüttesek számára, szakavatott zsűri segítségével a csoportok útmutatást, módszertani segítséget kaphatnak további munkájukhoz. 

A szervezők háromfős szakmai zsűrit kértek fel a csoportok értékelésére. Az együttesek bronz, ezüst, arany és kiemelt arany fokozatú okleveleket, valamint fesztiváldíjat, koreográfiadíjakat és esetleges különdíjakat is nyerhetnek. A zsűri javaslatot tehet a következő évi Gyermek és Ifjúsági Néptáncantológián történő részvételre.

A következő együttesek vesznek részt a találkozón:
1. Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Derce csoportja (Székesfehérvár)
2. Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Guba csoportja (Székesfehérvár)
3. Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Junior csoportja (Székesfehérvár)
4. Apróbúza Táncegyüttes (Tata)
5. Biatorbágyi Tökmagok
6. Csókakői Barkócaberkenye Egyesület
7. Kevély Táncegyüttes Kis-Kevély csoportja (Pomáz)
8. Kevély Táncegyüttes Nagy-Kevély csoportja (Pomáz)
9. KisSárvíz Tánccsoport (Aba)
10. Litéri Zöldág Gyermektáncegyüttes Levelecske csoportja
11. Szilágyi Táncegyüttes 4. osztályos csoportja (Veszprém) 

Az eseménynek 2023. november 25-én a Táncház (Székesfehérvár, Malom utca 6.) ad otthont. A néptáncegyüttesek bemutatkozásai 14.00–16.00 óra között zajlanak majd a színházteremben szakmai zsűri előtt, melynek tagjai idén Asztalos-Kiss Zsuzsanna, Husvéth Csaba és Nyemcsok Pál lesznek, akik valamennyien országosan elismert néptáncos szakemberek, néptáncpedagógusok, koreográfusok. A zsűri tanácskozásának idejére a szervezők a Galiba zenekar táncházával múlatják az időt közösen az eredményhirdetésig.

 

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Malom utca 6.