Programkereső

Gyereket a magasba! Mert körülöttünk forog a világ!

Ingyenes
Hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon szervezi meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Gyereket a magasba! rendezvényét, melyhez Székesfehérváron a SZÉNA Egyesület is csatlakozik. Idén flashmob formájában valósul meg a program.

A flashmob mottója: Körülöttünk forog a világ! Utalva ezzel arra, hogy szülőként a gyermek, a gyermeknek pedig a szülő jelenti az egész világot. A flashmob alapjának számító körtánc is ezt hivatott kifejezni, melyet a SZÉNA Egyesület honlapján (www.szena.hu) lehet megtalálni, és az érdeklődők onnan tudják ellesni a mozdulatokat. A flashmobot - határon innen és túl – 33 helyszínen rendezik meg egyidejűleg, 2023. június 10-én. A körtáncot követően – pontban 11 órakor – minden helyszínen a magasba emelik a gyermekeket. A székesfehérvári esemény a Borsófesztivál keretében valósul meg a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban. A körtáncban résztvevő gyerekek csillámtetoválást kapnak ajándékba. A szervezők azt kérik a flashmobon és a gyerekemelésen résztvevőktől, hogy lehetőség szerint fehér felsőben érkezzenek. Gyülekező 10.30-tól 10.45-ig.

Esemény weboldala

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Farkasvermi út 2.