Programkereső

Kornis Mihály tárlatvezetése Halas István kiállításában

Június 8-án csütörtökön, 18 órától Kornis Mihály tárlatvezetésre várjuk az érdeklődőket Halas István kiállításában a Szent István Király Múzeum – Országzászló téri kiállítóhelyen.

Kornis Mihály (Budapest, 1949) író, drámaíró, rendező és tanár. Színházrendezést tanult, a diploma megszerzése után azonban, miután politikai felügyeletet akartak gyakorolni színházrendezői tevékenysége felett, felhagyott a rendezői pályával. Szerződést bontott a szolnoki és kaposvári színházakkal. Úgy döntött, hogy írni fog, a költő Petri György lett a mestere. Petrin keresztül kapcsolatba került a demokratikus ellenzékkel. Saját útját járva, magánlakásokon tartott felolvasásokat műveiből 1973–1976 között. 1978-ban alapította első szamizdat kiadványát, A Naplót. Dramaturgként dolgozott a szolnoki Szigligeti Színházban, majd rendezőasszisztensként a Mafilmben. A rendszerváltás után a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Katona József Színház dramaturgja volt. Több tucat műve jelent meg magyar és idegen nyelven.

 

Halas István (Budapest, 1954) rajzokat, filmeket, videómunkákat, könyveket és fotókat egyaránt készít. Pályáját a sokféle téma, a számtalan technikai megvalósítás és a folyamatos kísérletezés teszi jellegzetessé. Kísérletező művész, akinek egymásra fényképezett „önarcképei”, a New York-i metróállomások fotói, a magyar írókról, zenészekről, képzőművészekről, filmesekről készített portréi, épület- és városképei, a terekkel, a hiánnyal, és a házhelyekkel foglalkozó felvételei a magyar fotókultúra fontos műveivé váltak. Portréi közül az egyik legismertebb és legemblematikusabb a Kornis Mihályról és Esterházy Péterről készült felvétel 1985-ből.

Bővebben Halas Istvánról: https://halasis.com/

 

Belépődíj a rendezvényre: 500 Ft

A rendezvény sajtónyilvános.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

 

Esemény weboldala

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Országzászló tér 3.