Programkereső

Múzeumok Éjszakája

Borzongató rémfilm, showroom az Árpád-korról, Ámor varázsitala, művészet körmökön, kollázsok képeslapokon, tűzzománc workshop, ólomöntés, hangjegyek 3D-ben, raktártúra, rádiótörténeti kiállítás – nem lesz könnyű választaniuk a Múzeumok Éjszakája látogatóinak a gazdag kínálatból.

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA • „TRendben vagyunk”

2023. június 24., szombat

A koronázóváros évek óta résztvevője a Múzeumok Éjszakája programsorozatnak. Minden évben több fehérvári szervezet fog össze, hogy a látogatók minőségi kulturális élményeket szerezhessenek. Ezen az éjszakán nemcsak a csatlakozó intézmények kiállításait nézhetik meg az érdeklődők, hanem különleges, csak erre az alkalomra meghirdetett programon is részt vehetnek. A rendezvényt mindig nagy érdeklődés kíséri: Székesfehérvár rendre a legnépszerűbb helyszínek között szerepel. 

A rendezvényeket – 6 éves kor fölött – kizárólag karszalaggal lehet látogatni. A karszalagokat a rendezvény napján 23 óráig nyitva tartó Tourinform Irodában (Városház tér, Hiemer-ház) lehet beszerezni, ezen kívül – korlátozott számban – a legtöbb helyszínen is hozzájuthatnak a látogatók. A karszalagokért befolyó összeget jótékony céllal, adományként gyűjtik a szervezők, az ajánlott minimális hozzájárulás összege 500 Ft.

PROGRAMOK


SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM

RENDHÁZ  
Székesfehérvár, Fő utca 6. • Nyitvatartás: 16.00–01.00

16.00–20.00 Zöld Forgatag – zöld szervezetek standjai

A 2023-as Zöld OT-n Székesfehérváron is szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek, a lakosságnak és egymásnak, milyen sokszínűek a „zöldek”. A Zöld Forgatagon különböző civil szervezetek, csoportok és társaságok érdekes, látványos programokkal várják a kicsiket és nagyokat, hogy együtt töltsünk egy kellemes és vidám délutánt. Amivel biztosan találkozhatnak az érdeklődők: izgalmas környezeti-nevelési játékok, társasok; közösségi szőnyegszövés; illóolajok és fenntartható háztartási, szépségápolási eszközök bemutatása; bagolyköpet-elemzés, madártani ismertető; meditáció; szakmai ismertetők; zöld vállalkozói készségek fejlesztése; beszélgetés a környezetvédelmi aktivizmusról.

16.30–18.00 Zöld Országos Találkozó – kerekasztal-beszélgetés

Szabadon, egészségesen, mind együtt, a természettel egyként lüktetve! Kerekasztal beszélgetés

fenntarthatóbb, természetközelibb szemléletmódról. Téma: egy élet, amelyben „nem csak” környezetvédők vagyunk, de környezetünkkel kapcsolódva szimbiózisban élve szabadon teremtünk. Szimbiózisban, ahol a környezetvédelem jelenti az önmagunkkal, testünkkel, lelkünkkel, embertársainkkal való mély kapcsolódást is. Jelenti a természet központú életet, mindent, ami visszavisz a gyökerekhez, mindent, ami ráébreszt arra, hogy aki igazán védi a természetet az ráébred, hogy a termés etet, éltet, s szüntelen gyógyít kívül, belül. A kerekasztal

beszélgetés előadói között olyan ismert személyek lesznek, akik egy természetközeli, fenntartható élet kialakításán dolgoznak, példamutatásukkal, a közösségi média segítségével pedig igyekeznek ezt az életformát minél jobban bemutatni, úgy, hogy az sokakat elérjen és megmozgasson.

18.00–24.00 Árpád-kor – vizuális showroom

Az 50 négyzetméteres múzeumi LCD falon Az Árpádok kora showroom a magyar történelem egyik meghatározó időszakát, a Magyar Királyság első háromszáz évét (1000–1301) reprezentálja. A virtuális utazás a korszak uralkodóihoz fűződő történeti kiállítások, animációk, kisfilmek bemutatásával a megszilárduló feudális rend és társadalom rétegeinek, a kialakuló városok és a tatárjárást követő országépítés időszakának emlékeit és emlékezetét is megjeleníti. Az esemény idején többek között látható lesz a bakonybéli Szent Mauríciusz monostor Szent Gellért élete című, a középkori kódexek képi világát idéző animációs kisfilmje, A királyok Visegrádja című animációs kisfilm, a Lépj be a múltba című virtuális vártúra, a Középkori templomok útja című film, Az Aranybulla, a Királykoronázás a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában és A magyarok koronája című animációs kisfilm.

20.00–21.30 Susie & the Pills – alternatív rockkoncert

„Ő a laza gyerek, ő az, aki szabad, ő az, aki az álmaiban benne ragad… – így kezdődik a self-titled dalunk refrénje, és nem véletlenül: négy barát vagyunk, akik benne ragadtak a gyerekkori álmukban, és alapítottak egy zenekart. A Susie & the Pills 2020 tavaszán indult el. A stílusunkra leginkább az alternatív rock jelző illik, helyenként megfűszerezve punk, grunge és pszichedelikus elemekkel. A vírus árnyékában volt időnk dalírással és -felvétellel foglalkozni. Ennek eredményeképpen készült el az első nagylemezünk 12 dallal” – fogalmaz magáról a zenekar.

24.00–01.00 Nosferatu – A borzalom szimfóniája

100 éve mutatták be minden idők egyik leghatásosabb némafilmjét, F. W. Murnau „Nosferatu, eine Symphonie der Grauens” című alkotását. Az eredeti rémfilmhez Hans Erdmann komponált kísérőzenét, amelyet a film berlini premierjén szimfonikus zenekar adott elő; a zene nagy része mára elveszett. A film restaurált kópiáját most oratorikus aláfestő zenével borzonghatjuk végig: a késő reneszánsz madrigálok világa, a 17. zsoltár és egy pestis elleni imádság gregorián dallamai ötvöződnek az elektronikus kortárs zene eszköztárával. A koncerten részletek hangzanak fel Hassler, Marenzio, Purcell, Josquin des Prez, Clemens non Papa, Morales, Isaac, Lassus és Carlo Gesualdo di Venosa extravagáns madrigáljaiból, amelyek sötét kromatikus tónusa és szövegei különös új értelmet nyernek a Drakula-történet sodrásában. Közreműködik: a Vass Lajos Kamarakórus, Mizsei Zoltán (elektronika). A zenei anyagot összeállította és irányítja: Szabó Sipos Máté.

 

ORSZÁGZÁSZLÓ TÉRI KIÁLLÍTÓHELY 
Székesfehérvár, Országzászló tér 3. • Nyitvatartás: 17.00–24.00

17.00–24.00 Katalógus – Halas István időszaki fotókiállítása

A Szent István Király Múzeum kiállítása a műveiben mindig a képzőművészet és fotográfia határmezsgyéjét átlépő Halas István az elmúlt négy évtizedben készült emblematikus fotóit, fotóciklusait, valamint legújabb felvételeit mutatja be. A tárlaton számos olyan régebbi mű is megtekinthető, amely korábban nem szerepelt kiállításon, először most lesz látható a közönség számára.

18.00–23.00 Interaktív nyomozás a Tárgyalkotó hagyomány – Fejezetek Fejér megye néprajzából című tárlatban

Botrány a múzeumban! Tikverő Alajos nyugalmazott etnográfusprofesszor zilált elmével feldúlta a néprajzi tárlatot, a kiállítást teljesen átrendezte, és eltulajdonított egy becses műtárgyat. A feltételezések szerint azután ezt elrejtette az épületben. A nyomravezetőknek a direktor jóvoltából busás jutalom üti a markát! A játék résztvevői saját okoseszközük segítségével deríthetik fel a (fiktív) gaztettet. A játékosokat a kiállítótér befogadóképességének mértékében tudják egy időben beengedni. A programot családoknak, baráti társaságoknak ajánlják, de egyénileg is élvezhető.

19.00–21.00 Moldvai táncház a Kákics zenekarral

A Kákics zenekart 1997-ben székesfehérvári fiatalok alapították. A kezdetben önmaguk szórakoztatására muzsikáló fiúkat gyarapodó, lelkes közönség vette körül, amelynek hatására az együttest ma már rendszeresen koncertező és táncházazó zenekarként tarthatják számon a magyar népzene kedvelői. A hazai műsorok mellett ecuadori, perui, olaszországi, indiai, ausztriai, németországi, szlovákiai, romániai, bulgáriai, norvégiai és svédországi vendégszerepléseket tudhat maga mögött. Repertoárjukban a dunántúli és moldvai zenék mellett palóc, rábaközi, gyimesi, székelyföldi, csallóközi, és dél-alföldi dallamok is helyet kapnak.

19.00–23.00 Gyere, vágj fel egy kicsit! – Készítsen kollázs-képeslapot, a múzeum elpostázza!

A Halas István fotókiállításban várja közös alkotásra a látogatókat a múzeum. Halas az 1970-es évektől foglalkozik fotó- és képzőművészettel. Kísérletező, kortárs művész, akinek egymásra fényképezett önarcképe, a New York-i metróállomások fotói, a magyar írókról, képzőművészekről készített portréi, panorámaképei a magyar fotókultúra fontos, emblematikus műveivé váltak. Készítsen Halas István fotói által ihletett kollázs-képeslapokat, a múzeum pedig vállalja, hogy a Múzeumok Éjszakája után elpostázza annak, akinek csak szeretné!

 

FEKETE SAS PATIKAMÚZEUM 
Székesfehérvár, Fő utca 5. • Nyitvatartás: 17.00–24.00

20.00–21.30 „Vámpírok és emberevők” – Szima Viktória előadása a régmúlt gyógymódjairól

Köpölyözés, érvágás, piócázás, hólyaghúzó flastrom… Évszázadokon keresztül ezek a rémes, véres gyógymódok vártak a lázas, vagy éppen ragályos betegségben szenvedőkre. A divatos hippokratészi nedvkórtan elmélete szerint a testnedvek arányának megváltozása, vagy azok beszennyeződése okozza a betegségeket, így a gyógyításkor ezeket kell újra egyensúlyba hozni, vagy éppen kiüríteni a páciens szervezetéből. A szerencsésebbek izzasztással, hánytatással vagy allövet segítségével is gyógyulhattak. A fájdalmas vagy kellemetlen beavatkozások mellett hajmeresztő orvosságokat is bevetettek a gyógyítók. A növényi és állati eredetű drogok mellett emberi szervekből, például vérből, koponyatetőből, vagy múmiaporból való készítményeket is beadtak a betegeknek a gyógyulás érdekében.

21.30–22.30 Ámor varázsitala – Lencsés Rita bemutatója afrodiziákumokról

Amióta világ a világ, a csábítás mindig nagyon fontos volt az embereknek. A szerelmi bájitalok, különféle vágykeltők, afrodiziákumok ismerete egyidős az emberiséggel. Minden kultúrában ott van a szerelem- és vágykeltő szerek előállításának tudománya, a természetben fellelhető alapanyagok felhasználása a csábításra, vagy a teljesítőképesség fokozására. Sok klasszikus afrodiziákum már a feledés homályába veszett, voltak köztük mérgezők, veszélyesek is. Manapság vajon milyen kockázatmentes, természetes szerekkel tarthatjuk karban szervezetünket, amivel felkészülhetünk életünknek erre a fontos funkciójára? – erről beszél Lencsés Rita gyógynövényszakértő, és meglepetések is várják a közönséget ezen a különleges estén.

23.00–24.00 Krizsány Anna kurátori tárlatvezetése

Az egykori Fekete Sas Patika a város és a vármegye legelső patikája volt. Több mint 100 évig csak ez az egy gyógyszertár látta el a környék lakosságát – az orvosságokon kívül sok egyéb árucikkel, többek között kozmetikumokkal, fűszerekkel is. 1971-ig szolgált gyógyszertárként, működésének 283 éve alatt számos tulajdonosváltást élt meg. Nagy szakértelemmel elkészített barokk bútorzata a jezsuiták műhelyében készült. Az oldalsó traktusban lévő egyszerűbb bútorzat ún. fiókfalas típusú, ma már ritkaságnak számít. További érdekesség még az egykori vajdahunyadi Fekete Sas Patika officináját bemutató mini patika, ami nemrég került a múzeumba. A berendezés érdekességein kívül a látogató bepillantást nyer a régi patikus mesterség titkaiba, és nem marad el az illatszertár interaktív bemutatása sem.

 

VÁROSI KÉPTÁR – DEÁK-GYŰJTEMÉNY 
Székesfehérvár, Oskola utca 10. • Nyitvatartás: 17.00–24.00

17.00–21.00 Az éjszaka színei – képzőművészeti alkotó foglalkozás minden korosztály részére. 

Az éj sötétjéből felsejlő színek és formák a Múzeumok Éjszakáján szabad utat kapnak a képtár emeleti foglakoztatójában. Jöjjön és alkosson szabadon! Hívja elő a színeket a sötétből a Deák Gyűjteményben kiállított festményekből inspirálódva! A múzeum várja azokat az alkotni szerető kicsiket és nagyokat, akik szeretnék szabadjára engedni fantáziájukat, ezáltal létrehozni új alkotásukat fekete kartonon, olajpasztell technikával.

21.00–22.00 Az Ávéd-Fenyvesi-Dés Trió koncertje

Ávéd János a trióról: „Zenésztársaim a magyar jazz színtér legkedveltebb zenészei. Közös zenei múlttal rendelkezünk, számos formációban állhattunk már egy színpadra. A Dés András Rangers tagjaiként készítettünk közösen lemezt a németbányai erdőben 2019-ben. A zenekar tagjainak kompozícióit körülölelő improvizatív anyagok fő karakterét a benne szereplő muzsikusok egyéni stílusa és a zene szolgálatába állított szándéka határozza meg. A pillanatban születő, kompozíció sűrűségű, különböző halmazállapotú zenei anyagok, a porózus vagy akár folyékony hangzások alaktalan formáinak kollektív építményei, vagy az elasztikusan feszes ritmikai hálók a közös repertoárunkból felvetett kompozíciók talapzatára épülve adják triónk megszólalásának egységességét és aktualitását.” A trió tagjai: Ávéd János – szaxofon, Fenyvesi Márton – gitár, Dés András – ütőhangszerek

 

CSÓK ISTVÁN KÉPTÁR 
Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1. • Nyitvatartás: 9.00–24.00

9.00–24.00 Fejér Vármegyei Tárlat – időszaki kiállítás

Kétévente kerül sor a hosszú hagyományú „megyei tárlat” (az idei évtől kezdődően vármegyei tárlat) megrendezésére, ahol a Fejér Vármegyében élő hivatásos képzőművészek új műveit ismerheti meg a közönség. A tárlatot felváltva rendezi meg a két megyei jogú város, így Székesfehérváron négyévente adódik alkalom a kiállításra, amelynek a köztes időben a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a helyszíne. A kiállításra a megyében élő, szakirányú művészeti főiskolát, egyetemet végzett alkotók, valamint a Székesfehérvári Művészek Társasága és az Újpart Egyesület tagjai kapnak meghívást. A művészek a legfrissebb (két évnél nem korábbi) alkotásaikat nyújthatják be a tárlatra.

 

HETEDHÉT JÁTÉKMÚZEUM 
Székesfehérvár, Oskola u. 2. • Nyitvatartás: 17.00–24.00

18.00–19.00 Rózsa és Artúr új otthona – múzeumpedagógiai foglalkozás családoknak

Sok család életében elérkezik a fordulópont, amikor már nem elég tágas az otthonuk, ezért nagyobb házba kell költözniük. Nincs ez másképp Rózsa és Artúr esetében sem. A játékos foglalkozás résztvevői a gyűjteményen keresztül ismerkedhetnek meg a polgári élet mindennapjaival. Hol és miként fogadták a vendégeket? A gyerekek hol játszhattak, honnan volt kitiltva az összes játék? Mindez kiderül, miközben a szülők és gyermekek közösen rendezhetnek be egy óriási babaházat miniatűr bútorokkal. A programon való részvételhez regisztráció szükséges: varga.dora@szikm.hu

20.00–21.00 A Stringers Vonósnégyes koncertje

A Stringers Vonósnégyes 2012 tavaszán alakult a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI pedagógusaiból, valamint a székesfehérvári Alba Regia, a miskolci Szimfonikus Zenekar, illetve a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar tagjaiból. Az elmúlt 11 évben számos fellépésen mutatkoztak be a városban: saját estés koncerten, sajtótájékoztatón, sajtóbálon, kiállításmegnyitókon, jótékonysági hangversenyeken, illetve a város egyéb rendezvényein léptek fel. Repertoárjuk folyamatosan bővül az igényeknek, kéréseknek megfelelően. A klasszikusoktól kezdve a romantikus zeneszerzők művein keresztül a filmzenéken át szélesítik zenei palettájukat. Tagok: Burján Gabriella (I. hegedű), Mezei Adrienn (II. hegedű), Pillár Tamás (brácsa), Hartyáni Zsuzsanna (cselló).

23.00–24.00 Kricsár Kamill színművész szubjektív tárlatvezetése a Moskovszky-gyűjteményben

A Moskovszky-gyűjtemény babaszobáiban nemcsak játékok, hanem a 19. századi polgári életmód számtalan megnyilvánulása látható, a lakáskultúrától kezdve a divaton át az illemig. A szépen megmunkált bútorok, a kifinomult porcelánok, a változatos játékeszközök eszünkbe juttatják gyermekkorunkat, és azt a letűnt kultúrát, amelynek tárgyait az idő múlása egyre értékesebbé teszi. Vajon hogyan viszonyul ehhez a miniatűr világhoz Kricsár Kamill, a Vörösmarty Színház színművésze? Szubjektív tárlatvezetésén a saját hivatásán, gondolatain, szemléletén, érzésein keresztül mutatja be a Moskovszky-gyűjtemény babaszobáit az érdeklődőknek.

 

ÚJ MAGYAR KÉPTÁR 
Székesfehérvár, Megyeház u. 17. • Nyitvatartás: 17.00–24.00

18.00–23.00 Művészet a kezeden – Körömfestés. A motívumokat a képtár műtárgyainak részletei inspirálják.

Különleges, trendi programra invitálja a látogatókat a képtár. Manapság a körmökön megjelenő legkülönbözőbb színek, formák, anyagok, divatirányzatok már-már egyfajta művészetté fejlődnek. Legyen a Múzeumok éjszakáján divatos, egyedi! A múzeum lehetőséget biztosít arra, hogy a gyűjteményben őrzött és a képtárban látható képzőművészeti alkotások egy-egy részletét a saját kezén (körmén) magával vigye. Professzionális szakemberek, körmösök segítségével valódi műalkotásokat viselhet magán az érdeklődő. A modern kor szépészeti műhelyét múzeumi környezetbe helyezve az akció alkalmat teremt arra, hogy a műtárgyak részleteit is megismerjék látogatók. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az izinger.katalin@szikm.hu címre küldött e-mailben lehet.

18.00–19.00 Izinger Katalin kurátori tárlatvezetése

A belváros egyik legszebb és legrégebbi épülete fogadja be a Szent István Király Múzeum kortárs képzőművészeti anyagának válogatását. A képzőművészeti gyűjtemény az ország legjelentősebb kollekciói közé tartozik, jelenleg körülbelül 7500 darabból áll, alkotásai a kortárs magyar művészetet reprezentáló festmények, grafikák, fotók, művészkönyvek és szobrok. Az Új Magyar Képtár állandó kiállításának hat terme és folyosói kronologikus sorrendben mutatják be a II. világháború utáni időszak legfontosabb tendenciáit, alkotóit, képzőművészeti jelenségeit napjainkig.

 

Programok a Museum Café szervezésében:

18.00–23.30 Dj Lowexpectations × Dj Mushroom

Halász Gergely egyetemi évei alatt tanult bele a digitális „lemezlovászkodásba”, újabban pedig egyre növekvő bakelitgyűjteményét kihasználva a klasszikus lemezről keverés is bekerült a repertoárjába, és alacsony elvárásokkal, Lowexpectations néven pakolja a fekete korongokat a fehérvári éjszakában. Molnár Attila Gomba szintén lokálisan is elismert hanghordozó-gyűjtő, rendszerint összefuthat vele az ember zsibvásárokon és piacokon, ahogy éppen alkudozik egy-egy értékes lemezre. Pár korábbi fellépés után ő is kellő bátorságot érez ahhoz, hogy a lemezjátszók mögött mutathassa be ritka és értékes kollekcióját. A Múzeumok Éjszakáján kettősük egy dögös-groove-os funky/hip-hop szettel készül, de bármilyen meglepetés előkerülhet a lemeztáskából…

20.00–21.00 Zone12 koncert

A Zone12 egy 2022 őszén alakult, főleg hip-hop alapokra építkező, de minden stílusban megszólaló formáció. Saját számok, illetve egyedi feldolgozások is pörögnek, vegyítve az elektronikus zene elemeivel, és élőben hangszerekkel. A tagok: Sári Péter – ének / rap, Kovács Ákos – ritmusgitár, Pirityi Imre – szólógitár, Karsai Dániel – dob, Bótor Kadosa – bass.

 

NEMZETI EMLÉKHELY – KÖZÉPKORI ROMKERT 
Székesfehérvár, Koronázó tér 1. • Nyitvatartás: 12.30–20.30

17.15–19.45 Vigyázat, építési terület! – interaktív foglalkozás

A látogatók első kézből értesülhetnek Mátyás király nagyberuházásáról, a koronázóbazilika átalakításáról. A középkorból előlépő Balogh Bálint építőmester korhű ruhában mesél az utolsó templomátépítésről, miközben betekintést nyújt a középkori mindennapokba is. Ezt követően 17.45 órától a vállalkozó kedvű „építéslátogatók” maguk is szerszámot ragadhatnak, hogy kipróbálhassák, hogyan is készültek a templomokat díszítő faragások. A kézműves foglalkozás és az azt megelőző élő történelmi interpretációs műsor külön is élvezhető, de az igazi „középkori hangulatot” a két program együttese adja.

 

PALOTAVÁROSI KIÁLLÍTÓHELY 
Székesfehérvár, Rác u. 11. • Nyitvatartás: 10.00–18.00

14.00–15.00 Dr. Varró Ágnes kurátori tárlatvezetése

A Rác utca megőrizte a környező lakótelep építése előtti Palotaváros jellegzetes utcaképét, hagyományos építészetét. A múzeum kezelésében lévő, 11. számú épületben lévő állandó kiállítás a városrész történetét és néprajzát mutatja be. Csikós Danica háza az egyik legtipikusabb szerb földműves ház, amelynek konyháját és az utca felőli tisztaszobát eredeti állapotának megfelelően rendezték be. A hátsó helyiségben dokumentumok és tárgyi emlékek segítségével a városrészben egykor dolgozó kisiparosok és földművesek tevékenységét, valamint az itt élő szerbek (rácok) történetét és életmódját mutatja be a kiállítás. Az udvarról külön nyíló helyiségben Dietrich István palotavárosi kalaposmester szerszámait, gépeit láthatjuk. A műhely a nyolcvanas évek közepéig a szomszédos Csapó utcában működött. A szakvezetés során számos érdekességet megismerhetnek látogatóink a műemlék jellegű utca kialakulásáról, a városrész múltjáról, az itt élt szerbekről, a régi palotavárosi mesterségekről.

14.00–17.00 Tűzzománc workshop az Aszter Tűzzománc Műhellyel

A foglalkozáson a tűzzománcozás izgalmas világából kaphatnak ízelítőt a látogatók. Az előkészített medálalapra szabadon alkothatnak a bemutatott technikákkal, majd a helyben, percek alatt kiégetett munka színes madzagra fűzve már rögtön viselhető is! A foglalkozásba folyamatosan be lehet csatlakozni. A Budapest melletti Tök faluban működő Aszter Tűzzománc Műhely, azaz Siklósi Eszter és Fenyvesi Attila, már 20 éve foglalkozik tűzzománccal: elsősorban ékszereket készítenek vörösrézre, kizárólag saját tervek alapján, kézműves módon, emellett rendezvényeken igyekeznek a szakmát megismertetni, megszerettetni az érdeklődőkkel.

 


 

VÖRÖSMARTY MIHÁLY KÖNYVTÁR 
Székesfehérvár, Oskola utca 7. II. emelet • Nyitvatartás: 16.00–19.00

16.00–19.00 Okos könyvtár programok

Hangjegyek 3D-ben: a VMK zenei és számítógépes részlegben a foglalkozás során a résztvevők megismerkednek a 3D nyomtatóval, a technológia mindennapi életben való alkalmazásával. Alap szinten megismerkednek a szerkesztőprogrammal, amelynek során maguk hoznak létre 3D-s tárgyat. A foglalkozáson megismerik az online katalógust is. Iniciálé tervezése: az érdeklődők a szerkesztőprogram segítségével saját könyvborítót, ex librist és/vagy iniciálét terveznek, amelyet a tervezés után lézervágóval készítenek el. Könyvtári raktártúra – pincétől a padlásig: a jelentkezők betekintést nyernek a könyvtár zárt tereibe, ahová hétköznapokon csak a könyvtárosok léphetnek be. Kalandok a kötészeten: a látogatók saját „kódexet” készíthetnek, amit az okosteremben előállított munkáikkal díszíthetnek. A Dévay gyűjtemény titkai: a könyvtár régikönyv-gyűjteményének bemutatása a helyismereti könyvtárosok segítségével.

A programokra a Zenei és számítógépes részleg honlapján lehet regisztrálni: https://av.vmk.hu


SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYEI LÁTOGATÓKÖZPONT 
Székesfehérvár, Lakatos utca 7. • Nyitvatartás: 18.00–22.00

18.00 és 19.00 Dr. Reich Szabina régész interaktív tárlatvezetése

20.00 és 21.00 Smohay András művészettörténész interaktív tárlatvezetése

A Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont épületében találkozik a múlt és a jelen. Az épületben a város múltjának több emléke is megtekinthető: az egykori prépostsági templomból származó kőtöredékek és az 1601-ben épült Monostor-bástya fala. Szakmai tárlatvezetéseken ismerkedhetnek meg a látogatók a kortárs építészeti környezetben bemutatott történelmi emlékekkel. Megcsodálhatják a Székesfehérvári Püspöki Levéltár és Könyvtár értékes dokumentumait és könyveit bemutató látványraktárat, a székesfehérvári egyházmegye történetét, intézményeit és legfontosabb templomait, valamint a Magyar Szent Család tiszteletét ismertető látványos interaktív kiállítást.


SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYEI MÚZEUM 
Székesfehérvár, Városház tér 4. • Nyitvatartás: 16.00–23.30

16.00–18.00 Gyógynövények felhasználása workshop Lencsés Ritával

19.30 Tornyai Gábor atya tárlatvezetése a Föld és ég között című kiállításban

20.30 Kassák-est Harcsa Veronikával és zenekarával

22.00 Táncház és tánctanítás a Galiba zenekarral

Gyógynövényekből szörp, tea készítése hagyományőrző, emellett mégis modern: kézműves termékeket venni ma „menő” dolog. Az érdeklődők a gyógynövényszakértőtől hallhatnak hasznos tudnivalókat, készíthetnek teákat, kóstolhatnak szörpöket – hársfa, levendula, csalán, ligeti zsálya, citromfű, fügelevél– Lencsés Ritával. Tornyai Gábor atya a kiállításban rendhagyó tárlatvezetést tart, kiemelve az imádság modernebb lehetőségeit. Harcsa Veronika izgalmas kalandozásra vezet a költészet és zene közös világába. A népzenének régi hagyománya van Székesfehérváron, a Múzeumok Éjszakájára tánctanítással, közös tánccal teszi még izgalmasabbá az estét a Galiba zenekar.


MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR FEJÉR VÁRMEGYEI LEVÉLTÁRA 
Székesfehérvár, Szent István tér 2–3. • Nyitvatartás: 18.00–24.00

18.00–24.00 „Beszélő dobozok” – kiállítás Kóger László gyűjteményéből

Rádiótörténeti kiállításunkon az intézmény munkatársának rádiógyűjteményéből láthatnak a látogatók egy szubjektív válogatást. Számára kedves, vagy ikonikus, sőt unikális darabok is megtekinthetők a Múzeumok Éjszakáján. A tárlatra kiválogatott rádiók az 1920-as évektől az 1980-as évekig tartó időszak jellemző készülékei (Orion, Videoton). Emellett plakátok, kiadványok, fotók, újságok idézik meg a 20. századi rádiózást.

18.00–24.00 Kézműves foglalkozás gyerekeknek

19.00–20.00 Dr. Demeter Zsófia előadása – Rádiótelep Székesfehérváron. Élt 80 évet, 1924–2004

20.00–21.00 Kerekasztal-beszélgetés a székesfehérvári rádiózás történetéről – a beszélgetés meghívott vendégei: Papp Kálmán, a székesfehérvári sóstói rádióállomás volt vezetője és dr. Demeter Zsófia történész. A beszélgetést moderálja: Bödő István igazgató.

21.00 A kiállítást bemutatja: Kóger László


MMKM ALUMÍNIUMIPARI MÚZEUMA 
Székesfehérvár, Zombori út 12. • Nyitvatartás: 16.00–22.00

16.30–17.00 Megnyitó – Csurgó Lajos, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Székesfehérvári Csoportja elnökének előadása

16.30–19.30 Neumann János kiállítás – a Neumann János-emlékév alkalmából rendezett kiállítást megnyitja Berkovich Gábor, a Seacon Europe Kft. ügyvezető igazgatója; interaktív eszközbemutató

16.30–19.00 Alu-Go program és kreatív foglalkozás – Készítsünk kerékpárt alumínium lemezből!

QR kódos rejtvények fejtése

17.00–20.00 Neumann János dombormű/önarckép készítése

Vidd haza Neumann János alumínium lemezre készített portréját, vagy saját arcképed karcolatát! Digitális fényképek alapján grafikalizásiós programmal vonalrajzok készülnek, amit alumíniumlemezre karcolhatnak a résztvevők. A program regisztrációhoz kötött.

17.00–19.00 Ólomkatona öntés Jakab János öntőmester és tanítványa Füredi Ákos részvételével

Az 500-520 Celsius fokon hevített ón és ólom keverékéből különböző ólomkatona öntvények készülnek. A program regisztrációhoz kötött.

19.00–20.00 Hagyományos népi jóslás ólomöntéssel – Az ólomöntés hagyományos rituáléja, elűzheti a betegségeket és megjósolja a jövőt. A program regisztrációhoz kötött.

20.00–20.30 Dalest

Az est folyamán az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület székesfehérvári tagjai bányász-kohász dalokat énekelnek. A hangulatot zsíroskenyér hagymával és krampampuli biztosítja, a nemes italt a felnőtt látogatók is megkóstolhatják. Meghívott előadók: Csurgó Lajos, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Székesfehérvári Csoportjának elnöke, Jakab János öntőmester és tanítványa, Füredi Ákos, Balázs Gyula, az Alu-Go technika kifejlesztője, Berkovich Gábor, a Seacon Europe Kft. ügyvezető igazgatója, Cseke György gyűjtő.

Előzetes regisztráció: aluiparimuzeum@kozlekedesimuzeum.hu; +3630/693-3498


SZÉKESFEHÉRVÁRI KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT 
Székesfehérvár, Fürdő sor 3. • Nyitvatartás: 16.00–22.00

16.00 Art Overdose– a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak kiállítása

A Budapesti Metropolitan Egyetem már végzett, illetve jelenleg is az egyetemen tanuló mesterszakos hallgatóinak tárlatán számos film, animáció – közöttük több diplomafilm – mellett fotókat és ruhákat, textileket láthat a közönség. A kiállító hallgatók: Bera Viktória, Csóka Dóra, Eckert Szonja, Eszes Fruzsina, Fekete Attila, Honti Arián, Horesnyi Máté, Kardos Eszter, Kocsis Judit, Laky Dóra, Lantos Júlia, Muresán Gabriella, Osztós Zsófia, Papp Máté, Selmeczi András, Tóth Orsolya Blanka, Venczel Zsolt,   Wator Ádám (vetítések); Baffy Barbara, Detre Mikolt, Hadik Johanna, Simona Freschi, Horányi Viktória, Kaufmann Angéla Kyra, Pataki Enikő, Takács Tímea (divat-textil); Fügedi Zsófia, Kondricz Ákos, Schór Ádám, Szakáli Eszter (fotó).


BARÁTSÁG MOZI 
Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. • Nyitvatartás: 20.00–22.00

20.00 Exhibition on Screen: Egy zseni látomásai – Hieronymus Bosch különös világa. A film a karszalaggal és ingyenes regisztrációs jeggyel tekinthető meg. Regisztráció: https://musor.baratsagmozi.hu/film/muzej-547

Az Exhibition on Screen sorozat filmjében egy olyan tárlatra léphetnek be a nézők, amelynek köszönhetően Hieronymus Bosch művei a világ számos pontjáról visszatértek hollandiai szülővárosába. Hieronymus Bosch – Egy géniusz látomásai volt a címe a legnagyobb retrospektív Bosch-tárlatnak, amelyet 2016-ban mutatott be a Het Noordbrabants Múzeum. A festő 44 fennmaradt műalkotása közül 36-ot állítottak ki Den Bosch-ban. A világ legkiválóbb múzeumaiból kölcsönkapott alkotásokból rendezett egyedülálló kiállítás lehetővé tette, hogy a fennmaradt alkotásokat új szemszögből vizsgálják a nézők – több mint 420 ezer látogató látta a tárlatot. Ezt az egyedülálló gyűjteményt láthatják most a mozilátogatók közvetlen közelről, elkerülve a tömegeket.


HELYŐRSÉGTÖRTÉNETI EMLÉKGYŰJTEMÉNY 
Székesfehérvár, Malom u. 2. • Nyitvatartás: 17.00–24.00

17.00 A Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar muzsikál az Országalmánál, majd a zenekar felvezetésével séta az Emlékgyűjteményhez

17.00-től Egy éjszaka a fronton – a Pákozd Hadtörténeti Kegyeleti Csoport kiállítása az emlékgyűjteményben • A Magyar Honvédségnél ma rendszeresített hatástalanított fegyverek bemutatása • Szabadulószoba játék a légópincében • Múzeumpedagógiai programok, kézműves foglalkoztató • Lézerfegyver lövészet • Katonai toborzás

18.00 A Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar esti koncertje az Emlékgyűjtemény udvarán.


KOVÁCS JENŐ ÓRAMÚZEUM 
Székesfehérvár, Kossuth udvar • Nyitvatartás: 18.00–24.00

18.00–24.00 Egy különleges Omega zsebóragyűjtemény bemutatása

22.00-24.00 Fényfestés – óraalkatrészek megjelenítése az Óramúzeum homlokzatán


VÁROSHÁZA • Székesfehérvár, Városház tér 1.

16.00, 18.00 és 20.00 Körséta a Városházán – dr. Cser-Palkovics András polgármester és Kulcsárné Németh Mariann idegenvezető közösen kalauzolja az érdeklődőket a 15. században emelt épületben. Turnusonként legfeljebb 50 fő vehet részt a sétán.

Regisztráció a 16.00 órai vezetésre » (Betelt!)

Regisztráció a 18.00 órai vezetésre » (Betelt!)

Regisztráció a 20.00 órai vezetésre » 


ÓRIÁSBÁBOK A BELVÁROSBAN

16.45 A királyi óriásbábok – Szent László, lánya, Piroska és Könyves Kálmán – a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar kíséretével vonulnak fel a belvárosban, a Vörösmarty Színháztól az Országalmáig és onnan vissza a színházhoz. Az Árpád-ház nagyjait a kikiáltó, Szabó Miklós Bence mutatja be a színház előtt, a Mátyás király-emlékműnél és az Országalmánál.


SZERB ORTODOX TEMPLOM 
Székesfehérvár, Szúnyog u. 11. • Nyitvatartás: 10.00–22.00

18.30 Magyarországi szerb ortodox papok mindennapjai – könyvbemutató Dujmov Milánnal

A templomkert és templom délelőtt tíz órától nyitva tart. Az érkező látogatók a délelőtti órákban és a kora délutáni órákban a Tűzzel-vassal fesztiválnak is részesei lehetnek. A templomban megtekinthető a nagy értékű és művészi kivitelű ikonosztáz, valamint két kiállítás: közönség láthatja az első szerb festőnő, Katerina Ivanovits képeit és életéről készült filmet, illetve a székesfehérvári szerbek életéről és munkásságáról szóló tárlatot. Az est fénypontja a Dujmov Milán kiadásában készült könyv bemutatója lesz.


MÁV VAGON KFT. 
Székesfehérvár, Takarodó út 1. • Nyitvatartás: 17.00–22.00

17.00 órától Vezetett bejárás az üzemben – a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött: kommunikacio@mav-vagon.hu

A látogatók a muzeális részletek mellett betekinthetnek a több mint 130 éves múltra visszatekintő székesfehérvári Vasúti Javító Üzem működésébe, a vasúti járműjavításba, járműalkatrész gyártásba. Megtekinthetik egy tradicionális vasúti kovácsműhely munkáját, valamint a modern technológiát jelentő lézer/plazma vágás, CNC marás, esztergálás munkafolyamatait. A látogatások szakszerű kísérettel történnek. A csoportok 17.00, 19.00 és 21.00 órakor indulnak a Takarodó út 1. szám alatti főbejárattól. Egy-egy túra kb. 1 órát vesz igénybe. Kérjük, hogy a regisztrációs levélben jelöljék meg a részt venni kívánók számát, az időpontot és Székesfehérvár nevét is!


VETERÁNAUTÓK A VÁROSHÁZ TÉREN

16.00–24.00 Az Alba Regia Veteránjármű Egyesület tagjai, az autók tulajdonosai mutatják be járműveiket, ismertetik a felújítás történetét. Idén 26 járművet csodálhatnak meg az érdeklődők.


RETRO- ÉS PANORÁMABUSZ

19.00–22.00 A Zichy ligettől a Zichy ligetig járnak majd a buszok a belvárosban, 20 perces élményutazásban vehetnek részt a karszalaggal rendelkező érdeklődők. A buszok felváltva, kb. tízpercenként indulnak az „Ügyvédek utcájából”. A megállót tábla jelzi majd a liget elején és a megállóban is.


A rendezvény sajtónyilvános, az egyes helyszíneken kép- és hangfelvétel készülhet!


Központi információ:

Tourinform Székesfehérvár
Városház tér, Hiemer-ház
Telefon: 22 537 261 • E-mail: szekesfehervar@tourinform.hu

A SZERVEZŐK A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK. 

Esemény weboldala

Facebook oldal

Jegyvásárlás

Cím: Tourinform iroda, Székesfehérvár, Oskola utca 2–4. (Hiemer-ház)

Térkép

Cím: Székesfehérvár