Programkereső

Advent a PARTon: Mesevilág – zenés gyermekműsor (Minden hely elkelt!)

Ingyenes
Disney-filmek dalaiból és musicalrészletekből összeállított zenés műsorra hívja a családokat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a Fürdő sori épületbe: december 17-én, szombaton 15 órától az Országos Musical & Operett Kurzus fiatal tehetségei lépnek színpadra. A programra ingyenes a belépés, de regisztráció szükséges – minden hely elkelt.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) valamennyi házában szervez adventi programot, így lesz ez a Fürdő sori épületben is, ahová a negyedik adventi szombaton várják a családokat zenés gyermekműsorra és kézműves foglalkozásra.

A 15 órakor kezdődő Mesevilág című zenés produkcióban a közönség a Szabó Szilvia művészeti vezetésével működő Országos Musical & Operett Kurzus fiatal tehetségeit láthatja, akik a gyerekek körében legnépszerűbb Disney-filmek slágereit, ismert musicalrészleteket, karácsonyi dalokat hoznak ajándékba. Sipos Balázs, Rigler Márton, Puha Bernadett, Mihók Johanna, Vígh Viktória, Domavári Hanna és Széplaki Blanka énekel majd a színpadon, táncosok – Ádám Alexandra, Dobai Dominika, Hanák Fruzsina Zoé és Lőrincz Gréti – közreműködésével. Az ifjú tehetségek valamennyien kiskoruk óta énekelnek, többen közülük rendszeresen fellépnek közönségkedvenc musicalekben budapesti és vidéki színházak előadásaiban. A délután során a családokat kézműves foglalkozás is várja a házban.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fürdő sor 3.

Programajánló


Ápr 21. 11:00

Edu-Show

Ápr 27. 10:00

Kerekítő foglalkozás

Máj 25. 10:00

Gyermeknap

Máj 18. 10:00

Kerekítő foglalkozás

Máj 08. 10:00

Dúdoló