Programkereső

Királyok a Belvárosban

Ingyenes
A Székesfehérvári Királyi Napokra hangoló sorozat utolsó szombatján, augusztus 6-án délután öt órától ismét óriásbábok és hagyományőrzők várják a belvárosban járókat, akik este hattól a Zichy ligetben hallgathatnak zenét. Ezúttal Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony, Asztrik püspök és Szent István király vonul fel és mutatkozik be a Fő utcán.

A Királyok a Belvárosban sorozat évek óta népszerű nyári program Székesfehérváron, szombatonként rendre sokan összegyűlnek, hogy végignézzék a királyi óriásbáb-család tagjainak felvonulását. A sorozat záróeseményén, augusztus 6-án, szombaton 17 órától Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony, Asztrik püspök és Szent István király „fogadja” az alattvalókat a belvárosban.

A felvonulást ezúttal is hagyományőrzők, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje tagjai kísérik a Fő utcán, és bemutatót is tartanak az Országalmánál. Az egyesület több mint 15 éve színesíti a fehérvári és az ország más városaiban rendezett történelmi programokat. Harcászati bemutatóikkal az Árpád-ház korát, illetve újabban Mátyás korát idézik meg, korhű fegyvereik, vértjeik segítségével hívják időutazásra nézőket, akik a látvány mellett minden alkalommal pontos történelmi ismeretekkel is gazdagodhatnak.

A menet 17 órakor indul a Vörösmarty Színháztól, a bemutatók a Mátyás király-emlékműnél és az Országalmánál lesznek. Az aláfestő zenét a Sonivius Vappae, azaz „a középkor sarából életre kelt lármás semmirekellők bandája” szolgáltatja középkori dudával, dobbal, az óriásbábokat Szabó Miklós Bence mutatja be a közönségnek.

A program zárásaként 18 órától a Zichy ligetben a Vörösmarty Színház művészei alkotta GabiKvArt zenekart hallhatja a közönség a Zenepavilonban. A pandémia idején született a zenekar, amely azóta több sikeres koncerten van túl. Blues, funky, soul vagy rock, magyarul vagy angolul, egy biztos, a GabiKvArt tagjai csak olyat játszanak, amit szeretnek: nagy előadók világslágereit és magyar dalszerzők remekeit élvezheti a hallgatóság a nyárestén. A zenekar tagjai: Varga Gabriella – ének, Cserta Gábor – basszusgitár, Réti Anikó – zongora, Kricsár Kamill – gitár, Kovács Zsolt – dob.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Városház tér, Fő utca