Programkereső

Az Élet pecsétje – Rege az Aranybulláról

Ingyenes
Dramatikus történelmi játékkal kezdődik a 2022-es Székesfehérvári Királyi Napok: Az Élet pecsétje című produkció, amely augusztus 12-én, pénteken 21 órakor látható a Zichy-színpadon, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára emlékezik. Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mond: dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere.

II. András az egyik legmodernebb, leghosszabb ideig uralkodó Árpád-házi királyunk. Nem csoda, ha benne, életében és munkásságában ötvöződik a régi és az új út. Aligha véletlen, hogy ő adatja ki azt a száraz, ugyanakkor jogtörténeti szempontból kiemelkedően fontos törvénygyűjteményt, melyet az utókor úgy hív: Aranybulla. Hatszáz éven át lesz a magyar államiság egyik legfontosabb forrása. Okkal gondolhatjuk, e sikernek titka van.

A 2022-es évi Székesfehérvári Királyi Napok nyitóelőadása játékos, fordulatos, színes képekben e sok évszázados siker okait, titkait, elemeit kutatja. A nyitóelőadás műfaja ezért is lesz rege. Mesélünk majd szépen, szabatosan. Közös örömünkre. És ha jól végezzünk dolgunkat, a pecsét végül feltöretik, és az Aranybulla szövege mögé látva felfedhetjük, ami a törvény betűi mögé írva van.

  

Az Élet pecsétje
– rege az Aranybulláról

Dramatikus történelmi játék táncosokkal, zenészekkel 

 

Szereplők:

II. András: Mihályi Győző

Szent Erzsébet: Varga Gabriella

Mesélő: Strasszer Domonkos

 

Közreműködnek:

Alba Regia Táncegyüttes Pulutyka csoportja

Step and Style Studio táncosai

MusiColore Énekegyüttes

„A jeruzsálemi” című élősakk-előadás válogatott szereplői, a Vasvári Pál Gimnázium diákjai

 

Pirotechnika: Szabó János

Koreográfus: Majoros Róbert és Tombor Tímea

Zenei vezető: Cserta Balázs

Kelj fel, északi szél című dalt írta: Szirtes Edina

 

Írta és rendezte: Matuz János

(Esőhelyszín, módosított programmal: Vörösmarty Színház)

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Zichy liget