Programkereső

Görög táncház a Taverna zenekarral

Ingyenes
Görög hangulatú élőzenés táncházba invitál a Taverna zenekar és a Sirtaki Görög Néptánccsoport: az eseménynek a Kisfaludi Közösségi Ház ad otthont június 25-én, szombaton 20 órától; a táncházat Sütő Attila vezeti. A görög életteli zenék, a mozgás öröme, egymás társasága feltöltődést ad a csoport tagjainak és minden érdeklődőnek. A belépés ingyenes.

A görög kultúrát képviselő Sirtaki Görög Néptánccsoport 2017 óta táncol együtt. Az évek során számos táncházi táncot, egyedi koreográfiát tanultak meg. A táncok között görögországi gyűjtésű néptánckincsek mellett saját maguk által összeállított lépéssorok is szerepelnek. Feladatuknak tekintik, hogy régi, hagyományos görög néptáncokat elevenítsenek fel Görögország több régiójából, az egyes tájegységekre jellemző kör- vagy szólótáncok bemutatásával.

A nagy sikerű táncházak adnak alkalmat a görög embereknek és a táncot kedvelőknek, hogy találkozhassanak, a görögök őrizhessék hagyományaikat, megmutathassák kultúrájuk egy részét. Mindig szívesen tesznek eleget egy-egy felkérésnek, ahol nagy szeretettel adják át a görög életérzést, hangulatot és Zorba életigenlését a közönségnek – legutóbb az idei Kortárs Művészeti Fesztiválon láthatták őket a tánckedvelők.

A táncházban a Taverna zenekar játszik, táncot tanít Sütő Attila, a belépés ingyenes.

Információ: Scheffer Imre, +3630/411-9699


 

 

 

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár-Kisfalud , Könyves Kálmán utca 10/a