Programkereső

Borbély Műhely koncert

Ingyenes
Ínyenceknek való koncertre hívja a közönséget a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ október 29-én, pénteken: az improvizációt, jazzt és népzenét kedvelők este hét órától a Borbély Műhelyt hallhatják.

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. A program ingyenes, de az érvényes jogszabályoknak megfelelően csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Október végén új kiállítás nyílik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ tóparti épületében: Becskei Andor és Nagy Dániel, valamint Körei Sándor tárlatának megnyitóját október 29-én, pénteken 18 órai kezdettel rendezik meg. A képzőművészet után zenei élményt is kínál aznap a ház: a Borbély Műhely ingyenes koncertjére várják a közönséget a szervezők.

Borbély Mihály az egyik legsokoldalúbb magyar muzsikus, aki egyaránt otthon van az autentikus népzene, a világzene, a jazz és a kortárs zene világában. A Vujicsics együttes alapító tagja eredeti hangszerei, a klarinét és az alt szaxofon mellett számos különleges hangszeren – tárogató, népi furulyák, kaval, okarina, bombard, zurna – is játszik. Kompozícióit jeles kamaraegyüttesek és szimfonikus zenekarok szólaltatják meg. Számtalan lemezfelvétel közreműködője itthon és külföldön is, koncertezett Európában, az USA-ban, Mexikóban és Ausztráliában, valamint nagy fesztiválokon szerepelt a legkülönbözőbb műfajok hazai és külföldi képviselőivel. A tanítás fontos része az életének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakának tanára, de külföldön is tartott zenei kurzusokat.

A Borbély Műhely az ezredforduló táján alakult a Lovagkereszttel kitüntetett, Artisjus, eMeRTON, Szabó Gábor- és Liszt Ferenc-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth- és Prima-díjat is elnyert Borbély Mihály vezetésével – hasonló szellemű és gondolkodású muzsikusok csatlakozásával. A zenekar improvizatív zenéjét a jazz különböző irányzatainak, valamint a Kárpát-medence és a Balkán népzenei örökségének ötvözése jellemzi, érdekes dallamfordulatokkal, olykor finoman áttetsző, máskor erőteljes ritmusokkal, illetve kortárs zenei elemekkel. Az eMeRTon díjas zenekar hazai és európai koncertjei mellett kétszer is nagy sikerrel szerepelt Mexikóban. Eddig öt albumuk jelent meg a rangos BMC kiadó gondozásában, melyek közül kettő (Meselia Hill, Gyere hozzám estére) a tekintélyes hazai szaklap, a Gramofon kritikusi szavazásán elnyerte „Az év magyar jazzlemeze“ díjat.

A zenekar tagjai: Borbély Mihály – szaxofon, fúvós hangszerek, Tálas Áron – zongora, Horváth Balázs – bőgő, G. Szabó Hunor – dob.

A Borbély Műhely koncertje október 29-én, pénteken 19.00 órakor kezdődik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. A koncert mindenki számára ingyenes. Az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően a programon kizárólag  védettségi igazolvánnyal lehet részt venni.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fürdő sor 3.