Programkereső

Szent Ignác útja – Camino Ignaciano

Ingyenes
Tolvaly Ferenc új filmje a világ legnagyobb szerzetesrendjének, a 112 országban tevékenykedő Jézus Társasága rend alapítójának lélekvándorútját mutatja be, négy fiatal zarándoklatán keresztül.

Az alkotást szeptember 10-től tűzi műsorára a fehérvári Barátság mozi, az ingyenes vetítésekre már lehet helyet foglalni a mozi honlapján és pénztárában.

Megmutatni a láthatatlant, segíteni elmerülni a csendben – nem kevesebbre vállalkozik a zarándokfilmjeiről ismert direktor új dokumentumfilmje. Az író-rendező El Camino húsz év múlva – Szent Ignác útja című regényéből Balázs Zsuzsa újságíróval közösen írt forgatókönyve alapján készült alkotás az élet legfontosabb utazására hívja nézőit: egy utazásra saját magunk mély megismerése és megértése felé. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a Cameofilm Stúdió Csáky Attila producer vezetésével gyártotta, és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya patronálta.

A Szent Ignác útja – Camino Ignaciano gondolatébresztő külső és belső utazás, mely az élet igazi kalandját, az útkeresést és önmagunk megtalálásának lehetőségét kínálja. A spanyolországi történelmi helyszíneken forgatott 90 perces dokumentumfilm közelről, személyes hangvételű elbeszéléssel, érzékenyen mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá. A filmben szereplő négy fiatal zarándok lelkigyakorlatát az úton egy spanyol jezsuita lelki vezető – José Luis Iriberri SJ – kíséri, aki egyben a nézők lélek-útikalauzává is válik. A zarándokok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és aki 500 évvel ezelőtt elsőként tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó, 640 kilométeres életváltoztató útját. Tolvaly Ferenc filmje először mutatja be az út spirituális és vizuális szépségeit.

Az alkotás azonban nem kizárólag vallásos nézőkhöz szól: az önismeret, az önfejlesztés minden tudatos ember sajátja, és napjainkban – különösen a pandémia idején – nagyobb jelentősége van, mint valaha. A film egyaránt hordoz üzenetet az önmagukat keresőknek, a pszichológia iránt érdeklődőknek és a mély lelkiséget vágyóknak, és mindazoknak, akik változtatni szeretnének életükön – kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül, miközben a spanyol kultúra, a természet és a egyedi dokumentumfilmek szerelmeseinek is egyedülálló élményt ígér.

A különleges alkotás szeptemberben három alkalommal, 10-én, pénteken 16 órakor, 14-én, kedden 10 órakor és 15-én, szerdán 18 órakor látható a Barátság moziban. Az ingyenes vetítésekre már lehet helyet foglalni a mozi pénztárában és honlapján: www.baratsagmozi.hu

 

2021

Rendező: Tolvaly Ferenc
Premier: 2021. szeptember 9.
Korhatár: Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.
Időtartam: 1 óra 34 perc

Esemény weboldala

Időpont(ok):

2021.09.10.péntek16:00
2021.09.14.kedd10:00
2021.09.15.szerda18:00

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, III. Béla király tér 1

Programajánló


Szep 11. 20:00

Miután elbuktunk

Máj 27. 18:00

Szupernóva

Szep 29. 19:00

Felevad

Szep 15 – Dec 10.

Tollpihe Meseíró Pályázat

Okt 22. 20:00

Elefánt