Programkereső

„Tíz percet szépül, de utána két órát beszélget”

  • 2016.12.09.

Egész évben rohanunk, rengeteg a tenni- és elintéznivaló, a gond, a panasz, így adódik a kérdés: honnan töltődhetne fel korunk túlhajszolt embere? Az emberi kapcsolatokból. És ha az emberi kapcsolatok halmazt keresztezné egy „szépülési lehetőségek” halmazzal? Létezik egyáltalán ilyen hely? Ki gondolná, hogy egy kívülről átlagosnak tűnő szépségszalonban kitűnő diskurzusokba bonyolódhat az ember?

Ondrousek Andrea a szalon előtt

Bár belülről azért már látja az ember, hogy az átlagostól igyekeztek elrugaszkodni: nem sok szépségszalon lehet ugyanis, ahol az indiai térrendezés elve szerint alakították, színezték és rendezték be a helyiségeket. Nyugalom, természetesség, pozitív energia – a Kala Chakra belső terei ezeket a fogalmakat közvetítik a vendégeknek. Mikre lesz a leginkább szükségünk az év vége felé közeledve, a karácsonyi véghajrában, mikor majd ráébredünk, miközben annyi mindent igyekeztünk tenni a világ jobbításáért, éppen magunkra nem jutott elég időnk? Naná, hogy ezekre.

Karácsony, szilveszter, újév – éppen ebben az időszakban érezzük a leginkább szükségét, hogy kilépve a mindennapokból kicsit felfrissüljünk, átalakuljunk. Hogy a karácsonyfa mellett ne csak a ruhánkat, vagy a fülbevalónkat dicsérjék meg majd, hanem az arcunkat, a kisimultságunkat, a frizuránkat is! Szóval, ha már szépségszalon, akkor irány a Kala Chakra fodrász-részlege, s ott is egy fiatal szakember, Farkas Blanka.

- A konty már egyáltalán nem divat az ünnepekkor – mondja Blanka, akitől arról is érdeklődöm, miközben egy mosás-beszárítás-formázás kombinációval új fejet alkot nekem, mi van a mostanában annyira divatos ombre divat mögött, Fehérváron is sok hölgy szaladgál ugyanis rózsaszín, pink, vagy szőke hajában fekete hajtő- vagy hajvégszínezéssel, de még ilyen hullámokkal is. Mint kiderül, a kuncsafttól nem kevés türelem és áldozat, a fodrásztól sok órányi munka szükségeltetik a trendi végeredményhez! Az eredeti hajszínre ugyanis fel kell vinni egy olyan köztes anyagot, amely hosszú távon megtartja majd az ombre hatást adó élénk árnyalatot. Magyarán, ha valaki eleve festetten érkezik, azt előbb úgynevezett leszívásnak kell alávetni, aztán jön a köztes festék, majd a végleges – mindez 6-8 órát is igénybe vehet. De a szépségért, ahogy a régi mondás is tartja, áldozatot kell hozni.

Farkas Blanka a fodrászkuckóban

Nincs jobb egy kellemes arcmasszázsnál – ezt már tanúsíthatom, mióta Pamminger Patrícia finom kencékkel kezelésbe vette a bőrömet. De vajon mennyit árt nekünk a városi környezet?

- Inkább az emberek foglalkozása látszik meg a bőrükön, vagy az, mennyit tartózkodtak például olyan helyen, ahol esetleg zsírral főznek – mondja a fiatal kozmetikus, aki a nagyon kellemes, kényeztető kezelés közben ultrahangos technikával vitte a bőrömbe a hatóanyagokat tartalmazó kencéket. Számára is az évnek ez az időszaka a csúcs, sokan kapnak észbe a karácsony előtti hetekben és jelentkeznek be gyorsan a szakemberekhez egy kis szépítésre. Mint Patrícia is tapasztalja, ha az év során máskor esetleg nem is jut el valaki kozmetikába, az év utolsó hónapjában biztosan változtat ezen – és nem csak a hölgyek, bizony, az urak is! Az idősebb korosztály felfrissülni, kisimulni érkezik, a kamaszfiúk bőrproblémák kezelésére jönnek. A ránctalanító kezeléseknek ma más olyan széles tárházát találjuk meg a szépségszalonokban, hogy tényleg mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt. Vagy akár mindet végig is próbálhatja.

   Mi kell még a jó közérzethez? Egy kis masszázs, testkezelés, mozgás és a még mindig nagyon trendi, a téli időszakban sokaknak elengedhetetlen szolárium? A Kala Chakra mélybarnító csöves készülékekkel dolgozik, gyors barnulást nem ígérnek, ami káros is lenne sokak bőrének, inkább a folyamatosságra helyezik a hangsúlyt. A szép, tengerparti szín és a jókedv eléréséhez járj el hetente kétszer negyed órára a szoláriumba! - vallja Ondrousek Andrea, a szalon tulajdonosa és vezetője. A csupa mosoly Andrea azért szeretett és vágott bele a Kala Chakrába, mert igazi emberi, sőt baráti kapcsolatokra épül, ahol egyszerűen jól érzi magát a betérő.

- Talán csak tíz percre, negyed órára a szoláriumba ugrott be a vendégünk, de sokszor itt marad és beszélget két, két és fél órát. Mert itt szólnak egymáshoz az emberek, nyitottak mások felé. És azt gondolom, a mai világban ez az, ami igazi érték és megfizethetetlen.