Programkereső

Az öt legfelvillanyozóbb kezdeményezés a karantén után

  • 2020.07.28.

Igazán felszabadító hónapon vagyunk túl, amióta a kormány visszavonta a veszélyhelyzet utáni különleges intézkedéseket (no, persze, a maszkviselésen kívül), sorra indulnak el Fehérváron is az újszerű és előremutató kezdeményezések. Ezekből szemezgettünk, hátha olvasóink is szívesen csatlakoznának ezekhez.

1) Okés, ez igazából nem poszt-Covid kezdeményezés, de hónapokig nélkülöznünk kellett, így most örömmel adunk hírt róla, hogy ismét lehet gyógy- és fűszernövényeket simogatni a Fő utcán! A Fekete Sas Patikamúzeum előtti különleges fűszerkertet gyorsan megszerették a járókelők, így érthetően sokunknak hiányzott, hogy megszagoljuk a friss bazsalikomot, izsópot, kakukkfüvet. A „növénysimit” 2015-ben „üzemelték be", a múzeum füveskönyveket bemutató botanikatörténeti kiállításának részeként, ehhez szánták közönségcsalogatónak – s népszerűsége azóta is töretlen.

 

 

Kép forrása: Facebook/ Fehérvári vagyok!

2) Magánszemélyek indítják útnak fiatalok számára Fehérvár új kultúrkommandóját. A felhívás szerint mindazok jelentkezését várják, akik valamilyen érdekes művészeti ágat művelnek, zenélnek, énekelnek, írnak, táncolnak, rendeznek, festenek, vagy bármilyen kreatív tevékenységet űznek. A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal a muvvez@gmail.com e-mailcímre lehet megtenni.

3) A Velencei-tó környékén indult útjára a Facebook hasonló csoportja, ám már a Királyok Városában is működik ilyen: sokan kezdtek rendrakásba, az életük rendszerezésébe a karantén alatt, így bármi, ami a vírushelyzet alatt feleslegessé vált a háztartásokban, elcserélhető, eladományozható úgy is, hogy az ehhez rendelt intézmények egy időre bezártak, vagy szüneteltetik működésüket. A Használd újra, Fehérvár Facebook-csoport mellett működik egy maradék élelmiszert továbbadó csoport is (Foodsharing Fehérvár), ide a megmaradt élelmet érdemes felajánlani, hogy lehetőleg minél kevesebb élelmiszer kerüljön a kukákba.

4) Ha már nyár, akkor végre van némi időnk olvasni is, ehhez nyújt kellemes pluszt a Vörösmarty Mihály Könyvtár nagy nyári olvasásmániája, amelyben az intézmény honlapján ajánlanak jó olvasmányokat, hogy aztán az ezekhez kapcsolódó kérdéseket kitöltve értékes könyvnyereményekkel gazdagodhassunk. Az akció ráadásul az őszbe is belenyúlik, lévén a kitöltött kérdéssorokat szeptember 19-ig várják a könyvtár munkatársai.

5) A vírushelyzetben – és a jelenleg a városban általános útfelújítások idején - legbiztonságosabb közlekedési módszerre irányítja a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub által indított Bringázz a munkába! kampány. Bár a koronavírus-járvány igencsak átírta a 2020-as év üzenetét. A kezdeményezés eredeti célja változatlanul az, hogy minél többen pattanjanak nyeregbe, próbálják ki és szeressék meg a biciklizést. A járványvédelmi intézkedések, a megszűnt munkahelyek vagy az otthon végzett munka miatt most nem lehet mindenkit munkába kerékpározásra biztatni, ezért a kampányt is módosították, melynek idei szlogene: Ha menned kell valahová, inkább bringázz! – azaz, ha csak tehetjük, munkába, boltba, gyógyszertárba járáshoz, utazáshoz, sportoláshoz, vagy ahová éppen mennünk kell, válasszuk a kerékpárt! A csatlakozás mikéntje elérhető itt.