Programkereső

Programajánló a Pünkösdi hétvégére

  • 2020.05.29.

Bár idén a koronavírus miatt már biztosan nem lesz ugyanolyan a pünkösd, mint korábban volt, azért fokozatosan kinyílik a világ és ennek köszönhetően már ezen a hétvégén is találunk magunknak megfelelő programot. A városban fellelhető lehetőségek közül ajánlunk most néhányat.

Fotó forrás: szekesfehervar.hu

Magony Henriett óvodapedagógus online tárlata

Henriett néhány éve óvodásoknak tart vizuális-térbeli tehetség kibontakoztató műhelyt és igyekszik megszerettetni a kicsikkel az alkotás örömét. Az elmúlt évek alatt sok kiállításon és versenyen vettek rész és időközben ő maga is rajzolni, festeni kezdett. Azoknak, akik még nem szeretnének közösségbe menni, lehetőségük van még június elsejéig megtekinteni Henriett tárlatát online módon otthonról, az Igézőnek köszönhetően. Az online esemény itt tekinthető meg.

Fehérvári Virágos Pünkösd

A Fő utcán sétálva két nagyszerű látnivalót is találhatnak a művészetek iránt érdeklődők. Ahogy azt teszik sok éve már, idén is feldíszítik virágokkal a teret a virágkötők, hogy a 2020-ban is megvalósulhasson a Fehérvári Virágos Pünkösd. Az idei téma a vidámság, a gyerekek, családok, a játékosság, a színek.
Idén hét virágüzlet vesz részt az eseményen. A legszebb alkotásra a Székesfehérvár applikáció segítségével szavazhatnak a látogatók. A szavazás május 29-én, pénteken 15 órakor kezdődik és június 1-jén 15 óráig tart.
A virágdíszeket az Országalmánál, a Tip-Top bejáratánál, a Ciszter templom bejáratánál, az Igéző előtt, a Varkocs-szobornál és az Országzászló téren láthatják az arra sétálók.

Művész-zászlók

Ugyancsak Fő utcai sétához köthető az aprólékos kézimunkával alkotott művész-zászlók megtekintése, amit szintén évről évre csodálatunk meg a nyár kezdetén. 2020-ban a korábbi évek pályázataira (1996, 2000, 2003, 2007, 2008) készült munkákkal díszítik ünnepi formába városunkat. A tervek szerint egy hónapig élvezhetjük látványt.

Sóstói Ökotúrák

Méltán népszerű a fehérvári Sóstói Ökocentrum, ahol rendszeresen várják a természet kedvelőit különböző, tematikus ökotúrákra. A pünkösdi hosszú hétvége mindhárom napján várják a szabadba vágyókat egy-egy kiscsoportos, könnyű, 2 órás sétára, mely során szakvezető beszél majd Sóstó tavaszi, kora nyári érdekességeiről.

Művészkaraván

Meglepetés helyszíneken, meglepetés műsorral, a hétvégén több időpontban is felbukkanhatnak a városban a fehérvári Művészkaraván társulatai egy-egy produkció erejéig. Érdemes figyelni az utcát, akár erkélyünkből is, hátha épp mi leszünk azok a szerencsések, akik elcsípnek egy fellépést.