Programkereső

Így menedzseld önmagadat kamaszként

  • 2019.08.01.

Most egy tábort is ajánlunk hozzá!

Szinte alapvetésnek tűnhet, hogy a mai szülők generációja, az X és Y-osok nem érthetik meg napjaink kamaszait – hiszen mindkét csoport más körülmények között született és nőtt fel. Hogy mást ne mondjunk, a mai Z-generációra jellemző digitális bennszülöttséget a szülők csak próbálják követni s így tovább. Ezért akadt meg a szemem három, teljesen eltérő szegmensben működő, de a kamaszok élethelyzetét saját szülőségük folytán mégis átérezni képes szakember felhívásán, akik pályaorientációs, sőt, életre felkészítő tábort szerveznek a városban, tizenéveseknek.

A portré forrása a Tóthné Pap Edina coach facebook oldala

  Első blikkre az motoszkált bennem, hú, de jó lehet ez…És hogy milyen sokat jelentett volna annak idején, ha a mi kamaszkorunkban lett volna hasonló, mondjuk a szimpla, unalmas, kötelező tematikájú osztályfőnöki órák helyett. Tóthné Pap Edina coach, tanácsadó a kamaszokat szintén jól ismerő, velük a munkájuk során amúgy is napi kapcsolatban álló Faller Ildikó kommunikációs szakemberrel és Müller Judit jógaoktatóval fogott össze a tizenévesek más szemléletű pályaorientációs segítéséért. Hogy mi sülhet ki az eltérő szakterületek egybefogásából, ráadásul mindezt egy nyári tábor keretében, erről kérdeztem Edinát.

- Kamaszokkal nehéz lehet dolgozni, a felnőttek, idősebbek gyakran leginkább csak panaszkodnak rájuk. Miért esett erre a korosztályra a választásod?

- A dolognak már volt előzménye, ugyanis a nagyobbik lányom tavaly készült hatosztályos gimnáziumba és akkor találkoztam egy neves honi tanácsadó cég érdekes módszerével. Ők kifejezetten jó pályaorientációs felmérést készítettek, s bár valójában inkább időseknek, nem hatodik osztályosoknak készült, de megcsináltuk a lányommal és az ez alapján született objektív eredmény alapján már nagyobb bátorsággal írattuk be a megcélzott gimnáziumba. Remekül meg is állja a helyét, így tényleg jó választás volt és ebben sokat segített a már említett felmérés is. Adaptálva ezt a programot, bevittük két helyi középiskolába, ahol a szülők támogatóan álltak a dologhoz, így megismertettük vele a diákokat is. Az elsődleges nagy tapasztalatom az volt, hogy mennyire ki van éhezve ez a korosztály a kritikán túli másfajta, őszinte visszajelzésre. Úgyhogy csináltunk egy konkrét alkalmat a 11. évfolyamosokkal, stresszkezeléssel és időgazdálkodási résszel kibővítve.

- Jól értem? Időgazdálkodás 17 éves korban?

- Igen, erre ebben az életkorban is szükség lehet és van. Míg nekünk, felnőtteknek a munka és a magánélet összehangolása okoz e téren nagy gondot, addig a diákoknak az iskola és a magánélet kiegyensúlyozása a hasonló volumenű probléma. Ráadásul kibővítettük a tréninget a modern technológia megfelelő használatát célzó elemekkel is, amit szintén hasznosnak ítéltek a diákok.

- Ez a korosztály már szinte menekül a táborozástól. Mégis, mivel lehet őket megfogni pályaorientációs témakörben, ráadásul nyáron?

- Egyik nap önéletrajzot fogunk írni – talán fura, hogy miért kell ezt 14-15 éveseknek előhozni, de én hiszek abban, hogy ez ilyen életkorban is hasznos. Sok érdekes dolgot fogunk gyakorolni, például szót ejtünk a stílusról, hiszen a munkáltató előtt megjelenni, kommunikálni később többször is feladatuk lesz felnőtt életük során.

- A kommunikációs szakember belépése nyilván e téren is indokolt, de hogy jön a képbe az egyébként igen jó mozgásforma jóga?

- Judit a kapcsolatteremtésben, a testtudatosságban és persze a stresszkezelésben is segíteni fogja a diákokat. Középiskolásokkal szerzett tapasztalata az, hogy ennek a korosztálynak kifejezetten jót tesz a jóga, mert ha nem is látszik, de igen sok stressz éri őket a hétköznapokban.

- Mostani felnőtt szakmai életünknek immár elválaszthatatlan része a life long learning hozzáállás, az elvárt attitűd, hogy bizonyos időszakonként tanuljunk új dolgokat, újuljunk meg, változtassunk gyökeresen a szakmai életünkön. Hogy egyeztethető ez össze azzal, hogy 15-17 éves korban megszabjuk az irányt a következő esztendőkre?

- Mi a táborral és a később, az ősz folyamán tervezett hasonló témájú tréningekkel is azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára legyen meg egy biztos „főcsapás”, amely biztonságot ad. Hogy olyan pályát tudjanak választani, amely illik az általános személyiségtípusukhoz. Mikor én voltam hasonló korú, nem voltak meg ennyire a lehetőségek e téren és kevés volt a kapaszkodó is, így először alumíniumipari technikusi végzettséget szereztem, de nagyon éreztem, mennyire nem az én utam ez. Annak ellenére, hogy több évet eltöltöttem a gyártó ipari környezetben és sikereket is elértem, éreztem, hogy nem ez az, amiben ki tudok teljesedni. Végzett közgazdászként és pénzügyesként tovább kerestem a helyemet, és vezetőként találtam meg azt, hogy a fejlesztésben és emberek kezelésében van az én tehetségem.  Ehhez most felnőttként tanultam hozzá, hogy a HR-es alapok is meglegyenek. Mindez formált engem, de előbb is jöhetett volna a felismerés, ha rögtön az én pályámra állok rá.

A Fedezd fel magad pályaorientációs és életre felkészítő tábor 14-19 éveseknek augusztus 5-én indul, aki a módszer iránt érdeklődik és a későbbiekben szívesen bekapcsolódna, az információt kaphat a papedina.com weboldalon.