Programkereső

Szemek – október 23-i ünnepi tévéjáték

Ingyenes
Idén a járványhelyzet miatt elmarad a hagyományos, Városház téri október 23-i előadás, helyette születik meg a Szemek című tévéjáték, amely az 1956-ból fennmaradt fehérvári dokumentumokra épül.

A film főszereplői a Kodolányi János Gimnázium diákjai, mellettük felnőtt szereplők is játszanak a produkcióban, amelyet Matuz János, a Fehérvári Programszervező Kft. művészeti intendánsa írt és rendezett. A filmet október 23-án, pénteken 19.20 órai kezdettel láthatják a nézők a Fehérvár Televízióban, amelynek munkatársai is közreműködtek a tévéjáték elkészítésében.

„Volt egy nemzedék, amely úgy döntött, hogy nem akar többé lefüggönyözött ablakok mögött élni. Egy nemzedék, amely azt mondta: a szó már nem elég. Nem voltak tábornokaik, nem volt hadseregük, sem haditervük. Csak ökölbe szorított kezük – és tiszta szívük” – ezekkel a mondatokkal kezdődik az a tévéjáték, amellyel ebben az évben emlékezik Székesfehérvár az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján. A film az azonos című, eredetileg a Városház téri színpadra álmodott szabadtéri előadás televízióra alkalmazott változata, amelynek írója és rendezője Matuz János, a Fehérvári Programszervező Kft. művészeti intendánsa.

A rendező által a doku-ballada műfajába sorolt darabban szereplő figurák közül többen is létező személyek, a forradalom helyi eseményeinek tragikus sorsú alakjai, akik több életkorban is megjelennek az alkotásban: általános iskolás, majd középiskolás diákként és pályakezdő szakmunkásként is láthatjuk őket a 64 évvel ezelőtti történéseket megidéző alkotásban. Ahogyan az már hagyomány a városban, most is egy fehérvári középiskola adta a szereplőgárda többségét: ebben az évben a Kodolányi János Gimnázium diákjaival dolgozott együtt Matuz János. A diákok mellett felnőtt szereplőket (többek között az iskola pedagógusát, az önkormányzat munkatársát, a Szabad Színház tagjait és a Programszervező Kft. munkatársait) is láthatunk a produkcióban. Érdekesség, hogy a filmben megjelenik az 1956-os események egyik résztvevője, Sinka Jenő is, akit a forradalom utáni megtorlás idején diákként ítéltek börtönbüntetésre. 

A tévéjáték forgatása szeptemberben kezdődött: a külső felvételek egy része a Bregyóban készült, a bentieket pedig a Pelikán Fészekben forgatták. A mintegy 50 perces tévéjáték forgatási és utómunkálataiban a Fehérvár TV szakemberei működtek közre.

Az ünnepre készült alkotást az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulójának tiszteletére 2020. október 23-án, pénteken 19.20 órakor mutatja be a Fehérvár TV.

Bár a jelenlegi helyzetben egészségünk védelme érdekében nem ünnepelhet együtt a város közössége, a technika adta lehetőséggel élve mégis fejet hajthatunk a forradalom áldozatai, hősei előtt.  Emlékezzünk közösen, nézzék meg otthonaikban a Szemek című tévéjátékot!

Matuz János:

SZEMEK

Fehérvári doku-ballada
Az azonos című szabadtéri színpadra tervezett ünnepi előadás tévéjáték-változata
 

SZEREPLŐK:

 

Páli Máté (Mesélő 1): Czaltig Bálint
Ránki Anna (Mesélő 2): Bögyös Dorina
 

GYEREKEK:

Kis-Banga: Behina Róbert
Vértes: Fergencs Bende
Csányi Éva: Kasó Panna
Balla Emma: Gengeliczki Lili
Sasa: Horváth Levente
Toci: Fodor Benedek
 

DIÁKOK:

Kis-Banga: Bíró Marcell
Vértes: Komáromi Péter
Csányi Éva: Szász Katalin
Balla Emma: Tóth Csenge
Sasa: Gutmann Benedek
Toci: Vizi Egon
 

FELNŐTT SZEREPLŐK:

Sztankay: Balogh Mihály
Sztankayné: Bobory-Michna Boglárka
Balu Józsi, rádiótechnikus: Samu Miklós
Szikra őrnagy, a fehérvári ÁVH parancsnoka: Szücs Dániel
Sinka Jenő, 56-os veterán

valamint a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium további diákjai

Drámatanárok: Bobory-Michna Boglárka és Láposi Anita

RENDEZŐ: MATUZ JÁNOS

Esemény weboldala

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Városház tér 1.