Programkereső

Filo-Café

Ingyenes
Építő és pusztító kapcsolatok.

Bár sokan elsőre a párkapcsolatokra gondolhatnak – talán nem véletlenül –, mégis ebben a témában sokkal több van ennél. Minden emberi kapcsolatnak két oldala van, minden ember erősít bennünk dolgokat és gyengít másokat. Ráadásul azt sem lehet egyértelműen megmondani, hogy ezek a hatások jók, vagy rosszak. Az egyik emberre például jó hatással lehet egy szigorú szülő, tanár vagy főnök, míg a másikat teljesen elnyomhatja.

Érdemes tehát tudatosan megvizsgálni azt, hogy ki milyen hatással van ránk, hiszen akár előnyünkre is válhat, ha el kezdjük tudatosan alakítani kapcsolatainkat, vagy átalakítani a meglévőeket. Sőt, érdemes önvizsgálatot is tartanunk, hogy mi milyen hatással vagyunk a velünk kapcsolatba kerülő emberekre, hiszen lehet, hogy ők is csak „tükröznek” bennünket, és a bennünk lévő bizonytalanság, feszültség, indulat vagy diszharmónia az, amit bennük érzékelünk.

Építő kapcsolatok révén megerősödhetünk abban, amiben gyengék vagyunk, segíthet az életmód váltásban, és abban, hogy kibontakoztassuk valódi, rejtett képességeinket is, sőt, másoknak is segíthetünk mindebben!

Vezeti: Grúsz Róbert

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Megyeház u. 22/a.