Programkereső

Rómeó és Júlia

– táncdráma három felvonásban. Ki ne ismerné Shakespeare szerelemről szóló drámáját, a Rómeó és Júliát? A veronai szerelmesek történetét most a Székesfehérvári Balett Színház művészei elevenítik meg.

Örök érvényű gondolatok és emberi viszonyok, az érzelmek legszélesebb skálája jelenik meg a két ellenségeskedő veronai család gyermekei között szövődött szerelem történetében. A történet egyik legnépszerűbb megzenésítése Prokofjev balettje, amelyet 1936-ban írt a Leningrádi Opera felkérésére, de csak 1938-ban, Brünnben mutatták be először.

„Szergej Prokofjev elementáris, egyúttal drámai erejű balettzenéje sok koreográfust megihletett, mint ahogyan engem is. Olyan kortárs balett, pontosabban táncszínház megalkotása volt a célom, amely nem illusztrálja sem a Shakespeare által megírt művet, sem pedig Prokofjev zenéjét, hanem egyedi formanyelven keresztül újrateremti és láttatja a megírt, valamint a zenében rejlő, szavakba nem önthető drámát” – mondja a Székesfehérvári Balett Színház produkciójáról a rendező-koreográfus. Egerházi Attila számára a Rómeó és Júlia alapvetően a szeretet, azon belül a szerelem, továbbá a félelem, annak egyik legerősebb megnyilvánulási formája, a gyűlölet, a meg nem értés, valamint az emberi gyarlóság és emelkedettség drámája.

„Meglátásom szerint olyan táncdráma született, amely szinte minden korosztályt megszólít. A Rómeó és Júlia olyan balett, amely szándékom és reményeim szerint megérinti a nézők szívét” – fogalmaz Egerházi Attila.

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Szergej Prokofjev
Díszlet: Loes Schakenboes
Jelmez: Bregje van Balen
Fényterv: Loes Schakenboes
Szcenikus: Bajkó György
Betanító- és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo

Táncolják:
Rómeó: Fernando Gabriel Luis Luis / Dávid Janík
Júlia: Cristina Porres Mormeneo / Dusana Heráková
Capuletné: Elisa Insalata / Elisa Lodolini
Capulet: Vladan Jovanovic
Tybalt: Marcell Stiedl
Páris: Valerio Zaffalon / Fernando Gabriel Luis Luis
Mercutio: Matheus Da Silva Sousa / Valerio Zaffalon / Barna Krisztián
Benvolio: Dávid Janík / Francesco Vitale Farris
Dajka: Liszkai Zsófia / Alzbeta Talciková
Lőrinc barát: Barna Krisztián / Valerio Zaffalon
Montague: Sipos Dániel m.v.
Verona hercege: Molnár Gábor m.v. / Egerházi Attila

Vásári forgatag, nép: Elisa Lodolini, Dusana Heráková, Nina Maycas Tarela, Fernanda Losada, Alzbeta Talciková, Botos Gesztenye, Maya Takebayashi, Emilia Kumpulainen, Cristina Porres Mormeneo, Liszkai Zsófia, Elisa Insalata, Matheus Da Silva Sousa, Barna Krisztián, Valerio Zaffalon, Francesco Vitale Farris, Wendel Mota Silva, Kindl Gábor m.v., Halasi Dávid m.v., Jenei Márton m.v.

Előadások:
2019. október 21., hétfő 19 óra
2019. október 31., csütörtök 19 óra (Allegro bérlet – az előadásra korlátozott számban jegyek is válthatóak)
2019. november 4., hétfő 19 óra

Jegyinformáció:
Belépő: 3.500 / 3.000 / 2.800 Ft
Diák- és nyugdíjasjegy: 2.000 Ft
Csoportos kedvezmény diákcsoportoknak: 10 diákjegy után 1 jegy ingyen

Bérlet- és jegyértékesítés: Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztára (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.) • +36 70 509 88 05 • jegyiroda@arso.hu • Diák- és nyugdíjasjegy csak személyesen vásárolható

Jegyek kaphatók az InterTicket országos hálózatában, valamint a www.jegy.hu oldalon.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Cím: Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztára (Székesfehérvár, Vörösmarty Színház, Fő utca 8.)

Időpont(ok):

2019.10.21.hétfő19:00
2019.10.31.csütörtök19:00
2019.11.04.hétfő19:00

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fő utca 8.