Programkereső

Csajos est: Nőnek lenni, nőnek maradni

A mai párkapcsolatok problémái és esetleges megoldásai kerülnek terítékre.

A filmvetítéssel egybekötött beszélgetés ezúttal a család és a karrier, a nők önmegvalósításának témáját járja körbe; a meghívott előadók Gedő Ágnes szakpszichológus és Bornemissza Katalin pszichológus. A 18 órakor kezdődő beszélgetés után a Dumplin’ – Így kerek az élet című amerikai zenés vígjátékot, életrajzi drámát vetíti a város mozija.

„Anya vagyok, nincs időm nőnek lenni” – halljuk sokszor, hiszen nőnek lenni és nőnek maradni a 21. században nagyon nehéz. A nőknek dolgozni, otthont teremteni és gyereket nevelniük is kell – életük csupa rohanás, óvodából, iskolából a munkahelyre és vissza. Munka után edzésre, nyelvórára viszik csemetéiket, vagy szülői értekezletre igyekeznek... 
A nőknek temérdek szerepben, helyen kell megfelelniük, és zsonglőrként egyensúlyozniuk a rájuk váró feladatok között. Közben azonban hajlamosak elfelejteni, ki is életük igazi főszereplője: önmaguk. Itt az ideje első helyre kerülniük a saját életükben, hogy anyaként is nőnek érezhessék magukat! Ebben próbál segíteni a júniusi, évadzáró Csajos est két meghívott vendége, Gedő Ágnes szakpszichológus és Bornemissza Katalin pszichológus.

A beszélgetés után az Dumplin’ – Így kerek az élet című amerikai zenés vígjátékot, életrajzi drámát nézheti meg az estre jegyet váltó közönség Anne Fletcher rendezésében, Jennifer Aniston, Odeya Rush és Danielle Macdonald főszereplésével. A történet főhőse, Willowdean „Dumplin” Dickson, a vidéki duci lány megelégeli, hogy egykori szépségkirálynő anyjának élete ma is a szépségversenyek körül forog, úgyhogy fogja magát, és benevez a városi szépségversenyre, hogy móresre tanítsa a felszínes lányokat és tiltakozzon anyja felszínes és csak a külcsínre adó világa ellen. Legnagyobb meglepetésére mások is követik példáját és csatlakoznak a tűsarkú forradalomhoz. A filmben az anya-lánya kapcsolat, a barátság, az önkifejezés, önmaguk megtalálása és elfogadása egyaránt terítékre kerül.

Időtartam: 2 óra 50 perc
Korhatár: 16 - Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.
Bemutató: 2019.06.19.

Esemény weboldala

Időpont(ok):

2019.06.19.szerda18:00

Térkép

Cím: Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Programajánló


Feb 21. 15:00

Semmelweis

Ápr 05. 20:00

Őszi sanzon

Már 30. 20:00

Imádlak utálni

Már 06. 18:00

Bob Marley: One Love

Már 21. 20:00

Előbb táncolj!

Ápr 03. 20:00

Valami madarak