Programkereső

A tanú (vágatlan rendezői változat)

Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket.

Most, győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, aki jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy egyszer még kérnek Pelikántól valamit. És ez az egyszer el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják…

A film Cannes-ban az Ökumenikus zsűri díját nyerte el. 

Az egyetlen fennmaradt cenzúrázatlan korabeli kópia alapján a digitális technika segítségével most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója, a cenzúrázatlan változat ráadásul restaurálva, kiváló minőségben élvezhető. Az eredeti verzióban – amelynek idén májusban Cannes-ban volt a világpremierje – látható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, s az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban nem szerepel a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amit a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.

Rendező: Bacsó Péter
Főszereplők: Kállai Ferenc, Őze Lajos, Fábri Zoltán, Monori Lili
Időtartam: 1 óra 51 perc
Korhatár: 12 - Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.
Bemutató: 2019.05.21.

Esemény weboldala

Időpont(ok):

2019.06.12.szerda20:00

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Programajánló


Jún 21. 18:00

Rocketman

Jún 15. 20:00

Csillagok határán

Jún 27. 20:00

Bajnokok

Jún 14. 20:00

Három egyforma idegen

Máj 08. 10:00

Egy kutya négy útja