Programkereső

Csillagok között – előadás

Több teltházas előadás után büszkén mutatjuk be Székesfehérváron is a „Valódi tudomány a csillagok között” c. előadásunkat! Amikor először megnéztük a Csillagok között-et (Interstellar) Christopher Nolan zseniális rendezésében, csak ámultunk és bámultunk, annyira magával ragadott minket 3 órán keresztül a film. A moziból kijőve azonnal elindultak a konspirációk: vajon ez csak egy újabb sci-fi vagy azért kicsit több ennél, és vannak-e benne tudományos elemek, amik a jövőben megvalósulhatnak. (Nem is kellett olyan sokat várni, hiszen másfél évvel később hatalmas tudományos áttörésként sikerült bizonyítást találni a gravitációs hullámok létezésére.)

Az előadó maga Kovács József PhD (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium), aki Kip Thorne könyvét (Az Interstellar és a tudomány) fordította magyarra, amiből a film is készült. Így foglalja össze az előadását: "A közismert filmrendező, Christopher Nolan legutóbbi kasszasikere, a Csillagok között (Warner Bros. Pictures / Paramount Pictures) fantasztikus utazásra visz bennünket univerzumunk legtávolabbi tartományaiba - és még azon is túl, az ötödik dimenzióba, vagy a "hipertérbe", ahogyan a fizikusok hívják. A Csillagok között "túlvilági" története és vizuális effektusai valódi tudományon alapulnak, köszönhetően a fizikus Kip Thorne közreműködésének a film ötletének fogantatásától kezdve. A fekete lyukaktól, féregjáratoktól, görbült időtől és tértől kezdve a szingularitásokon, kvantumgravitáción, gravitációs anomáliákon és sok minden máson keresztül az ötödik dimenzióig és Christopher Nolan hiperkockájáig Kip Thorne lendületesen mutatja be a film tudományos hátterét, annak megjelenését a történetben és a vizuális effektusokban. Az Interstellar és a tudomány olyan furcsa tudományos tényeket mutat be, amelyek mintha a sci-fi világából léptek volna elő.

Kip Thorne az elméleti fizika nyugalmazott Feynman-professzora a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (California Institute of Technology), a Csillagok között tudományos tanácsadója és ügyvezető producere, négy könyv, köztük a népszerű Black Holes & Time Warps szerzője. Pasadenában, Kaliforniában él."

•● BELÉPŐ ●•
Elővételben online: 1990 Ft
Helyszínen (a szabad helyek függvényében): 2500 Ft

•● JEGYVÁSÁRLÁS ●•
https://tixa.hu/Szekesfehervar-valodi-tudomany-a-Csillagok-kozott

Időpont: 2019. Május 07. Kedd, 18:30-20:00
Helyszín: Köfém Oktatási és Közművelődési Központ

A rendezvényre nincs regisztráció, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik! A rendezvényen videó- és fényképfelvétel készülhet.
 

Esemény weboldala

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Verseci u. 1-15.