Programkereső

A bagoly és a könyv

Ingyenes
Kiállítás F. Dőry Magdolna gyűjteményéből


Gyerekkora óta szereti a baglyokat
F. Dőry Magdolna újabb kiállítása a könyvtárban
 

 gg, szz

Beköltöztek a baglyok a Vörösmarty Mihály Könyvtár Tolnai úti Tagkönyvtárába. Körülbelül százötvenen „szálltak” be az épületbe, és ott is maradnak, egészen április 27-ig. S hogy ne unatkozzanak, könyvek, kifestők is kerültek melléjük – olyanok, amelyeknek ők a főszereplői. F. Dőry Magdolna válogatott gazdag gyűjteményéből erre a kiállításra, amelynek címe: A bagoly és a könyv. Érthető, hiszen könyvtárban volnánk, a bagoly neve pedig –okkal vagy ok nélkül – összefonódott a bölcs jelzővel.
Szóval, ott gubbasztanak a madarak a tárlókban, néhány pedig felröppent a könyvespolcok tetejére is. Van köztük egészen kicsi, nagyobbacska és jól megtermett példány is.  Műanyagból, fémből, üvegből, porcelánból, textilből készültek, a legbecsesebbek pedig fából. Utóbbiak a díszhelyet kapták, a vitrinek tetején. Akad köztük baglyos kulcstartó, hűtőmágnes, könyvjelző, ceruza, toll, tükör. De formáznak, díszítenek órákat is, és vannak bagolyfigurák, amelyek zenélnek, hegedülnek, fuvoláznak. Ám a főszereplők természetesen a könyves baglyok: madaraink közül jónéhányan könyvön csücsülnek vagy éppenséggel olvasnak. Elolvasható köztük Ady Endre: A rém-mesék uhuja című verse, de megtalálható Fekete István híres regénye (Hú) és természetesen nem hiányozhat Warvasovszky Emil könyve és még szép, hogy Dr. Bubó sem maradhatott ki.
Baglyos táska, bagoly kaspó, butélia: ilyeneket is láthatunk. Kedves, jól sikerült gyerekrajzot szintén. Amikor F. Dőry Magdolna Móron állított ki, a tárlathoz kapcsolódva 160 diák rajzolt baglyokat. Ezek közül a könyvtárban most azt mutatja be Magdolna, amelyik számára a legkedvesebb.
Gyerekkora óta nagyon szereti a baglyokat F. Dőry Magdolna: már akkor kedvence volt egy szivacsbagoly. Hogy miért? Csak. Ezt nem lehet megmagyarázni – mondja --, hiszen van, akit kifejezetten taszít a kerekfejű, nagy szemeivel furcsán, fürkészve figyelő, pislogó jószág. Másokat meg inkább vonz ez az állat, mert mindegyik példánya úgy fest, mint valami tudós szerzet. Elvégre az a nagy szem úgy hat, mintha csak szemüveget hordana: így is rajzolták le a mesefilmben a minden bajra gyógyírt találó orvosbagolyként, azaz dr. Bubóként. No és a Százholdas Pagony lakójaként, Milne Micimackójában is meglehetősen tudálékos, okoskodó alak a Bagoly. A madárszakértők persze pontosan tudják: csak a külseje révén hat okosnak, a valóságban a baglyot is –mint minden madarat – nem könyvvel, hanem táplálékkal lehet motiválni. Például egy kövér egérrel…  
F. Dőry Magdolna azonban évtizedek óta gyűjt mindent, ami „baglyos”: valahogy berepültek hozzá ezek a madaras tárgyak, amelyek többségét a barátoktól, családtagoktól kapta vagy maga vásárolta. Aztán az első kiállítása után, a 2000-es évek óta, már tudatosabban kezdett gyűjteni: így ma már vagy 1200 figurából áll a gyűjteménye. Pontosan nem is tudja, hány bagollyal lakik együtt – Perkátán egyszer szerepeltette az egész kollekciót, de megakadt a számolásban. A férje elfogadja a bolondériáját, megszokta, hogy Magdi a konyhában is sokféle baglyos holmit használ: poharat, sószórót, teatojást, süteménykiszúrót. (De még a legkisebb helyiségben is akad náluk bagoly: például a wc-kefe tartón, amit Magdi egy barátnőjétől kapott.) Dőry Magdolna azt meséli, felnőtt fiától kifejezetten különleges baglyokat kap ajándékba: legutóbb egy olyan madarat, ami a mobiltelefon díszítésére szolgál…  
Ötször vett részt csoportos tárlaton --  mert a bagoly-gyűjtőknek van külön körük is --,  ez pedig a 15.  alkalom, amikor egyéni kiállításon mutatja be kollekciójának darabjait. A Tolnai utcai könyvtárban évről évre visszatérő vendégnek számít Dőry Magdolna, és mindig más-más tematikus összeállítással jelentkezik, hiszen annyiféle bagolyábrázolás akad.  Csinált már összeállítást karácsonyra, és egy tárlatot a családok évére, bagolyfamíliákkal. Most a könyvet, verset olvasó tudós bagoly-ábrázolások kerültek a középpontba, hiszen áprilisban ünnepeljük a költészet napját. Ady halálának 100. évfordulójáról pedig a költő baglyot idéző versével emlékezik a kiállítás: a költemény mellett baglyos tintatartóval… F. Dőry Magdolna versmondóként is ismert: gyakori szereplője író-olvasó találkozóknak, versünnepeknek. Azt mondja, van egy önálló összeállítása baglyos-versekből is, talán egyszer ezeket is előadja majd a könyvtárban.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Tolnai u. 30.

Programajánló


Ápr 02 – Ápr 30.

Halmozott kisgrafikák

Ápr 04. 17:00

Ecsettel a kézben...

Ápr 09 – Máj 11.

Szárnyalás

Ápr 09. 18:00

ez is van

Ápr 04 – Ápr 26.

Fehérvár éjjel-nappal

Ápr 04 – Ápr 30.

Lego- és könyvkiállítás