Programkereső

Black Sabbath – The End of The End

A „The End of The End” annak a zenekarnak az utolsó koncertfilmje, akik nélkül a metál nem lenne az, ami.

A Black Sabbath The End nevű búcsúturnéjuk keretében 2017 februárjában visszatért oda, ahol minden elkezdődött: a turné utolsó fejezeteként 81. koncertjüket szülővárosuk, Birmingham színpadán adták 16.000 rajongó előtt, lezárva ezzel egy elképesztő, közel fél évszázados karriert.

A telt házas show a zenekar utolsó, majd egymillió nézőt elérő világ körüli turnéjának záróakkordja volt. 1968-as megalakulásuk óta a Black Sabbath valódi legendává nőtte ki magát, zenéjükkel lefektették a metal műfaj alapjait, hatásuk pedig a mai napig érződik a zenei világban. A „The End of The End” ezt az utolsó, érzelmekkel telített koncertet örökíti meg, a Led Zeppelin és az Imagine Dragons koncertfilmjeit jegyző Dick Carruthers rendezésében. A buliba bevonták a rajongókat is, akik szinte testközelbe kerülhettek a színpadon a zenészekkel, miközben felcsendültek a zenekar meghatározó „alapművei”: többek közt az Iron Man, Paranoid vagy a War Pigs. A koncertek mellett a Sabbath tagjai arra is szakítottak időt, hogy még egyszer utoljára, egyedi előadásmódban, stúdióban is rögzítsék kedvenc dalaik közül azt a néhányat, amik a koncerten nem hangzottak el.

Esemény weboldala

Jegyvásárlás

Online jegyvásárlás

Cím: Barátság mozi

Időpont(ok):

2019.04.03.szerda20:00

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.

Programajánló


Ápr 27. 15:30

Robotálmok

Ápr 19. 20:00

Ki hitte volna?

Ápr 01. 18:00

Egy élet

Ápr 05. 20:00

Őszi sanzon

Ápr 09. 17:30

Tökéletes napok

Ápr 23. 19:45

Származás