Programkereső

VINCZE MÁTYÁS papírmerítő kiállítása

Ingyenes
a VMK Széna téri Tagkönyvtárában.

Tessék mondani, hogy készül a papír?

Vincze Mátyás jubileuma

gg; szz

A nagyüzemi papírgyártás elterjedése ellenére máig van becsülete a papírkészítés ősi technikájának, a különleges merített papírnak, amivel egészen egyedi, míves tárgyakat, kiadványokat lehet létrehozni. A székesfehérvári Vincze Mátyás 25 esztendeje foglalkozik ezzel a csodálatos mesterséggel: munkáiból január 7-én, 17 órakor jubileumi kiállítás nyílik a Széna téri Tagkönyvtárban.

Vincze Mátyás korábban a Videoton munkatársa volt: üzemmérnökként dolgozott ott 1992-ig. A merített papír készítésének ősi módszereihez elsőként egyik családtagja, Vincze László nyúlt vissza: ő kutatta fel, sőt alkotta újra az 1980-as években a mesterség eszközeit, technológiáját, és létrehozta a híressé vált Szentendrei Papírmerítő Műhelyt.

-- Az unokaöcsém, László, papíripari mérnökként dolgozott a szentendrei papírgyárban, és miután múzeumokban, levéltárakban tanulmányozta mindazt, ami az ősi mesterségről fennmaradt, azt ajánlotta a gyár igazgatójának, hogy foglalkozzanak a régi módszerekkel is. Ám az igazgató erre nem volt fogékony, ezért László kilépett a gyárból, és először garázskörülmények között valósította meg az elképzeléseit – meséli Vincze Mátyás, és hozzáteszi: ő maga is rácsodálkozott hajdanán arra a különleges látványra, amikor az unokaöccse műhelyében egy opálos folyadékból látta kialakulni, létrejönni a nyers papírt. De az úgynevezett „fehérmíves mesterséggel”, a papírmerítéssel akkor ismerkedett meg közelebbről, amikor a Videotonban fölöslegessé vált.

-- Így járt akkoriban, 1992-ben rajtam kívül még pár ezer ember: 43 éves voltam, viszonylag fiatal, ám akadtak munkahelyek, ahol ezt az életkort már nem tartották ideálisnak. László unokaöcsém a hónom alá nyúlt és megtanította nekem a mesterség alapfogásait. A tanulás után a pályafutásom rögvest azzal kezdődött, hogy bedobott a mélyvízbe: azzal bízott meg ugyanis, hogy Stuttgartban, a karácsonyi vásáron tartsak bemutatót. Én el is utaztam, kimerítettem a papírt, ahogy tanultam, csakhogy ott, a vásárban először hólyagos lett a produktum… Mobiltelefon még nem volt, egy kollégiumban szálltam meg, és ott a közösségi telefonon konzultáltam Lászlóval, hogy másnap már sikerüljön a bemutató.

Vincze László nem csak ismeretekkel vértezte fel, hanem Mátyás tőle kapott eszközöket is, amikor a fehérvári műhelyét kialakította, egy darabig még megrendelésekkel is ellátta. Huszonöt esztendeje annak, hogy új életet kezdett papírmerítőként, és munkái rövidesen ismertté tették a nevét. Az általa készített papírt keresik a művészek, akik egyedi alapra, merített papíralapra szeretnének dolgozni --  hiszen ez is meghatározza az alkotás jellegét --, de Vincze Mátyás készít különleges naptárakat, díszokleveleket, meghívókat, kiadványokat… A fehérmívesség mellett természetesen a feketemívességet, azaz a nyomdászati eljárásokat is kitanulta. Kezdetekben magasnyomású technikát, szitázást alkalmazott a műhely, ma már inkább modern, számítógépes eljárással, printerezéssel viszi fel a feliratokat, képeket az ősi módon készített, merített papírra. Munkái így ötvözik tehát a korszerű technikát és a régi, kézműves hagyományokat.

Nem csak a vásárokba jár, hanem szívesen tart bemutatókat az óvodásoknak, iskolásoknak is, hogy megismertesse velük a papírmerítés tradicionális eljárásait… A gyerekek kedvtelve figyelik a „varázslatot”. Vincze Mátyás mosolyogva, iróniával meséli: az azért előfordult, hogy egy hosszabb óvodai papírmerítési bemutató után – amikor már úgy érezte, minden fontosabb dolgot megosztott a hallgatósággal -- azt mondta a gyerekeknek, ha még kíváncsiak valamire, kérdezzenek bátran!  Mire egy kisfiú, vékonyka hangon:  „tessék mondani, hogy készül a papír?”

A papírkészítés módját először Kínában, időszámításunk szerint 105-ben Caj Lun császári hivatalnok írta le. A módszer aztán elterjedt, előbb keleten: eljutott Koreába, Japánba, majd az iszlám kultúrterületen keresztül a Közel-keletre, Egyiptomba. Az 1200-as években Európába került a mesterség: Itáliába, Spanyolországba. Akkor már nem bambuszt, selymet használtak alapanyagként, hanem rongyhulladékot és kendert, amit papírmalmokban őröltek, foszlattak, „rohasztottak”. Az ipari forradalom idején, a 19. században -- amikor a fa vált a cellulóz legfőbb alapanyagává -- megindult a papír nagyüzemi előállítása.

-- Napjainkban a papírmerítők cellulózlapot használnak, amit már nem magunk állítunk elő… Ráadásul fehérített, famentes cellulózzal dolgozunk. Azért fontos, hogy a papír famentes legyen, hogy ne sárguljon meg idő előtt, mert a művészek előszeretettel használják a merített papírt akvarellekhez, linómetszetekhez, rézkarcokhoz. A megfelelő merített papír erre kiválóan alkalmas, mivel nem tartalmaz lignint, ami oxidálódva a sárgulást, barnulást okozná. Másrészt az effajta papíroknál a rostok kusza kacsolódása, elhelyezkedése miatt a festékek másképpen fednek, terülnek a lapokon.

A merítés folyamatáról Vincze Mátyás így mesél:

--   A megvásárolt cellulózlapot féltenyérnyi darabokra tépem, vízbe áztatom, azután pedig roncsoló géppel apróra darálom. A folyamat alatt keverek hozzá víztaszító anyagot, és szilárdságnövelőt. Az impregnáló anyag azért fontos, hogy ha nyomtatunk  --  tintával, tussal dolgozunk -- a papírra, az ne itatósként viselkedjen, ne folyjék szét rajta festék . A szilárdság növelésére pedig azért van szükség, hogy legyen a papírnak tartása. A papírt egyébként ennél a fázisnál lehet anyagában is színezni, szintetikus, papíripari anilin alapú festékekkel…

Az újrarostosított cellulózanyagot, masszát egy nagy dézsában keverik össze a vízzel, és a papírlap előállításához a merítőlegények szitát, fakeretet használnak. A szitaháló a kezdetekben állati belekből font, szőtt szerkezet volt, manapság már réz, (bronz) vagy saválló acél az anyaga. A szitát a szuszpenzióba, azaz a speciális lébe merítik – amit Vincze Mátyás csak löttynek nevez –, és megrázogatják. A keret elősegíti, hogy szabályos négyszög alakuljon ki, ha viszont ezt szándékosan nem használja a mester, egészen más, érdekes hatást ér el: szabálytalan, csipkézett lesz a papír széle… (No persze, mondanunk se kell, hogy alapos gyakorlat kell ahhoz, hogy az ember  pontosan tudja, adott lapvastagsághoz mennyit kell bekeverni a pépből, milyen gyakorisággal szükséges pótolni, és miként kell rázogatni a szitát, hogy szép, egyenletes papírlapot kapjon ) A merítés után a víz egy részét kicsorgatják, majd egy deszkára terített filclapra borítja a mester a szitáról a nyers lapszerkezetet. (Ekkor kaphat egyedi díszítést is a kézzel készített papír, ebben az állapotában hagynak nyomot benne a papírlap egyik sarkán – például egy szép formájú növény levelével, virágával vagy éppen szárazvirág, pamutszál felhasználásával.) Majd újabb filcréteget tesz fel a mester, és megint a lébe meríti a szitát… És így, tovább: a  folyamatot addig folytatja, míg egy tekintélyes „szendvics” alakul ki a filcek közé merített nyers papírlapokból. Ezt a „szendvicset” aztán gondosan préselik egy speciális eszközzel, majd leszedik a lepréselt papírlapokat a filc lapokról, és facsipesszel akasztják fel száradni. A merített papír egy nap alatt megszárad, de közben kissé fölpöndörödhet, ezért szükség van még a simításra, amit a szárazpréssel végeznek el. Természetesen a merített papír antikolása hosszabbá teszi a folyamatot, hiszen ahhoz a már megszáradt fehér papírlapot újra be kell áztatni növényi eredetű különleges páclevekbe, kipréselni belőlük az oldatot, majd újra meg kell szárítani és kisimítani. 

A merített papír nagyon alkalmas arra, hogy egyedi naptárakat, díszokleveleket, családfákat, meghívókat, kis példányos, sorszámozott köteteket készítsenek belőle. Vincze Mátyás szívesen „szövetkezik” más mesterség művelőjével is: néhány éve a fazekas Csuporné Angyal Zsuzsával hoztak létre apró, míves köteteket, amelyek fedőlapja zöld, türkiz vagy kékes színű kerámiából készült, a merített papírlapokon pedig a magyar irodalom egy-egy gyöngyszeme szerepelt. Az így született, szép, mini versesköteteknek nagy sikerük volt, amikor ősszel, a Széna téri könyvtárban kiállításon szerepeltek.

Ezért aztán Vincze Mátyás most, a jubileumi tárlatán a legkülönbözőbb munkáit mutatja be – mindazokat, amiket az elmúlt 25 esztendőben készített: díszoklevelekben, naptárakban, családi és közéleti eseményekre szóló, egyedi meghívókban, névjegykártyákban gyönyörködhet a közönség, és egészen különleges, kispéldányszámú  kiadványokat is láthatunk a tárlaton. Vincze Mátyás készített míves kötetet klasszikus szerelmes versekből, és a trianoni diktátumról megemlékező költeményekből is. Vannak kötetek, amelyhez maga válogatta az irodalmi alapanyagot, de akadnak jócskán olyanok is, amelyeket megrendelésre csinált. Merített papíron jelent meg egyebek között a Toldi és a Toldi estéje – Arany János elbeszélő költeményei -- vagy a János vitéz – Petőfi Sándor műve is. Az Országos Széchenyi Könyvtár javaslatára nagyon szép bőrkötésbe öltöztették Comenius Orbis sensualium Pictus című, latin-magyar művét, valamint Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediajának fakszimile kiadását.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Széna tér 16.

Programajánló


Ápr 03 – Ápr 07.

Kockabarát Kiállítás

Feb 27 – Már 29.

Más-kép 2.

Már 06 – Már 22.

L. Honfi Krisztina kiállítása

Feb 27 – Már 23.

A MUNKA DICSÉRETE

Már 01 – Már 30.

Fotókiállítás

Már 22 – Ápr 18.

ARCHE