Programkereső

FILO-CAFÉ

Ingyenes
A sors törvénye

A sors törvénye - keleten a Karma törvényének mondják - talán az egyik legérdekesebb filozófiai kérdés, mely valaha foglalkoztatta az emberiséget. Minden világképnek megvan a maga nézete erről, kimondva-kimondatlanul mindenki hisz valamiben.

Három szélsőséges nézet létezik ebben a kérdésben. Az első, a modern, a tudományos elképzelés, mely szerint az ember életét a véletlenek sorozata határozza meg. Ennek a nézetnek az alapja az a gondolat, hogy nem létezik olyan természeti, matematikailag leírható törvény, amely bizonyíthatóan meghatározná az egyén, egy közösség vagy éppen egy civilizáció életútját. Ennek a nézetnek a veszélye, hogy tagad minden törvényszerűséget, tehát nem is érdemes kutatni azt, ami nem is létezik. Márpedig a kutatás, a megismerés lehetősége és vágya nélkül nem szerezhető meg semmiféle tudás.

A második szélsőség a teljes fatalizmus, amikor mindent előre meghatározottnak tekintünk. Hihetjük azt, hogy a születési horoszkópunk tökéletesen meghatározza életünk minden várható eseményét, vagy hihetünk bármi másban, a lényeg, hogy az egyén szabadságának, a döntés szabadságának ez a nézet semmi esélyt sem ad. Ez arra ösztönözhet, hogy kutassunk, de elveszi az egyén felelősségét sorsának alakításában, alakulásában. Az, aki nem ismeri fel felelősségét, az nem is akar fejlődni, nem akar majd jobban dönteni, nem fog arra törekedni, hogy önmagát jobbá tegye.

A harmadik szélsőség az, hogy az ember bármit megtehet, bármit elérhet, csak akarnia kell, csak meg kell ismernie azt a mágikus vagy egyéb formulát, amely révén hatalmat nyer önmaga és talán mások sorsa fölött is. Ez viszont túlzott önteltséghez vezethet, aki ebben hisz könnyen eshet abba a hibába, hogy már nem is keresi, hogy mi a jó,
csak az érdekli, hogy neki mi a jó. Végső soron ez az a viszonyulás, amely világunkat a totális környezeti katasztrófába sodorta.

Hol az igazság? Talán, mint mindig, az arany középutat kell keresnünk. El kell ismernünk, hogy léteznek törvények, még ha ezek nehezen megismerhetőek is. El kell fogadnunk az egyén felelősségét, hogy akarjunk változni, változtatni, és látnunk kell, hogy mire idáig jutottunk, van jó pár dolog, amin nem tudunk, vagy éppen nem szabad változtatnunk.

Ilyen kérdésekről lesz szó következő Filo-Café beszélgetésünk során.

Vezeti: Grúsz Róbert

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Megyeház utca 22/A.