Programkereső

Zoltán Erikával Retro Party a 90-es évek zenéire

Időutazás a 90-es évekbe

Est Sztár Vendége : ZOLTÁN ERIKA!
Fellépés : 00.30-kor

Zoltán Erika:
Már 4 éves korában (1966) eldöntötte, hogy énekesnő akar lenni, és ettől semmi nem tántoríthatta el. Zongorázni tanult, és dzsesszbalett órákra járt. Az érettségi után éjszakai bárokban énekelt és táncolt. 1984-ben a Balatonnál találkozott Pásztor Lászlóval a Neoton Família együttes tagjával, aki elindította a zenei pályán. 1986-ban részt vett a siófoki Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával, ami meghozta számára a várva várt sikert. A következő évben megjelent első nagylemeze a Szerelemre születtem. A sokat támadott, de népszerű énekesnő több mint 1 500 000 eladott hanghordozóval büszkélkedhet. 1994-ben felvette az Erika C. művésznevet a Blue Pearl című lemezéhez, amit Londonban készítettek, és amivel Európában is hírnevet szerzett. Két évvel később producerként saját kiadót alapított Joker Space néven. A B. Boys, a Tik-Tak, az Emergency House és a Grooveland popegyüttesek köszönhetik neki hírnevüket.

AZ EST ZENEI FELELŐSE:

DJ NYESTE MESTER !

Ezen az estén újra átélheted a klasszikus diszkó korszak felejthetetlen pillanatait. 

Minden, ami a Retro Disco érzését visszaadja.

Már csak Te hiányzol, gyere, és nosztalgiázz velünk együtt a 90-es évek legjobb zenéire !

Neked is ott a helyed! 

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Szabadságharcos út 38.