Programkereső

Koronázási Szertartásjáték: II. András - Csillaghullásban álmodó

08.18.
szombat
Idén, augusztus 18-19-én hatodik alkalommal valósul meg a Koronázási Szertartásjáték, az Árpád-házi királyaink életét liturgikus királylegenda formájában életre keltő, monumentális színpadi játék a magyar királyok egykori koronázó helyén, Székesfehérváron.

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla és III. Béla után idén az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodója, II. András koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező. A készülő színpadi mű II. András életének három fontos eleme, úgymint felesége, Gertrúd királyné 1213-ban történt meggyilkolása; az Aranybulla kiadása (1222); valamint leánya, a később szentté avatott Erzsébet élete köré szövődik.

Az idei immáron a hatodik esztendő, hogy Szikora János rendező, a Vörösmarty Színház igazgatója feleleveníti egy középkori királyunk megkoronázásának eseményét. A jubileumi évet követően II. András, az Árpád-ház egyik legmeghatározóbb uralkodójának életébe nyerhetünk bepillantást.

Szereplők és alkotók:

II. András, magyar király – SÁGHY TAMÁS
Árpád-házi Szent Erzsébet – OSVÁTH JUDIT
Meráni János koronázó érsek – KÖRTVÉLYESSY ZSOLT
Meráni Gertrúd, II. András 1. felesége – VARGA GABRIELLA
Zsófia grófné, Türingiai Lajos anyja – ZÁVODSZKY NOÉMI
Narrátor – MIHÁLYI GYŐZŐ

Türingiai Lajos tartománygróf, Árpád-házi Erzsébet férje – Fehérvári Péter
Béla herceg, II. András fia – Babinchak Atanáz
III. Imre, magyar király – Kricsár Kamill
Constancia, III. Imre magyar király felesége – Varga Lili
Assisi (Szent) Ferenc – Kuna Károly
Kalenda, veszprémi püspök (Püspök 1.) – Strasszer Domonkos
Boleszló, váci püspök (Püspök 2.) – Körmendi Kristóf
Töre Fia Péter – Fehér László
Kacsics Nembéli Simon – Kurucz Dániel
Kacsics Nembéli Mihály – Hajdu Péter
Túlélő keresztes – Kricsár Kamill
Estei Beatrix, II. András 2. felesége – Ballér Bianka

Zeneszerző – SZIRTES EDINA MÓKUS
Díszlettervező – SZENDRÉNYI ÉVA
Jelmeztervező – KOVÁCS YVETTE ALIDA
Dramaturg, forgatókönyvíró – MATUZ JÁNOS

Súgó – Weil Szilvia; Ügyelő – Kalmár Johanna; Koreográfus – Horváth Csaba; Rendezőasszisztens – Németh Mariann, Kerekes Áron

Rendező és forgatókönyvíró – SZIKORA JÁNOS

Esemény weboldala

08.19.
vasárnap

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Belváros