Programkereső

A Seuso-kincs

Október 29. és november 19. között lesz látható a Seuso-kincs mind a 14 darabját bemutató kiállítás a Szent István Király Múzeum Dísztermében.

A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, melyet néhány évtizeddel ezelőtt, a '70-es években találtak meg Kőszárhegy mellett, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A Szent István Király Múzeum Dísztermében tárolóvitrinekben most együtt lesz látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet. A Seuso-kincs, amely "az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete" magyarországi bemutatásának első állomása Székesfehérvár.
A tárlat minden nap, meghosszabbított nyitva tartással, naponta 08-22 óráig, várja majd a látogatókat a Szent István Király Múzeum Fő utca 6. szám alatti épületében.

Belépőjegyek:
Teljes árú: 600 Ft
Kedvezményes (diák, nyugdíjas): 300 Ft
Szervezett iskolai csoportoknak a belépés díjtalan!
Tárlatvezetés (csoportoknak): díjtalan
Múzeumpedagógiai foglalkozás (szervezett iskolai csoportoknak): díjtalan

Kedvezmények, kedvezményezettek köre:
2011. július 26-án hatályba lépett 194/2000.(XI.24.) Kormányrendelet értelmében a múzeum állandó és időszaki kiállításait az Európai Gazdasági Térség állampolgárai (a magyarok is) a következő kedvezményekkel látogathatják.

  1. A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeit DÍJTALANUL látogathatják:
  2. Kiskorúak, 6. életévük betöltéséig
  3. 70. életévüket betöltöttek
  4. Fogyatékossággal élők, valamint kísérőik (jogosultanként legfeljebb egy fő)
  5. Közoktatásban dolgozó pedagógusok
  6. A közoktatási és kulturális miniszter által kiadott szakmai belépővel (hátoldalán érvényesített közgyűjteményi kártya), illetve a Pulszky Társaság, a Magyar Múzeumi Egyesület, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és a Magyar Levéltárosok Egyesülete tagkártyájával rendelkezők
  7. Minden hónap első vasárnapján a 26 év alatti személyek, továbbá a 18 év alatti személyeket kísérő, legfeljebb két hozzátartozó.
  8. Valamennyi látogató a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepein: (március 15., augusztus 20., október 23.)
  9. A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeit 50%-OS KEDVEZMÉNNYEL látogathatják (a különféle kedvezmények nem vonhatók össze, jegyvásárláskor csak egyféle kedvezmény érvényesíthető):
  10. 6-26 év közötti életkorúak
  11. amennyiben a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. tv. 18.§ (2a) bekezdése szerint öregségi teljes nyugellátásban részesül.
  12. Legfeljebb két fő, amennyiben legalább két, 18 év alatti személyt kísér, és azok közeli hozzátartozója


III       Saját hatáskörű kedvezmények:
Ingyenes belépési lehetőség az alábbiaknak:

  1. A Szent István Király Múzeum (Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága) vendégkártyájával rendelkezők
  2. ICOM, ICOMOS, AICA kártyával rendelkezők
  3. Újságíró igazolvánnyal rendelkezők
  4. Fejér Megyei Múzeumegyesület tagkártyájával rendelkezők
  5. Tájak Korok Múzeumok Egyesület tagkártyájával rendelkezők
  6. Pro Gorsio – Gorsium Barátok Köre tagkártyával rendelkezők (csak Gorsium Szabadtéri Múzeumban)
  7. Tóparti Gimnázium művészeti tagozatos diákjai, csoportosan a képzőművészeti kiállításokat
  8. Terembura Kulturális és Múzeumkommunikációs Egyesület tagkártyájával rendelkezők
  9. Egyedi írásos engedéllyel rendelkezők
  10. MVMSZ – Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége tagkártyájával rendelkezők
  11. HungaryCard Standard és Plus kártyával rendelkezők (csak az Évezredek Kincse című állandó régészeti kiállítás, az Országzászló téri kiállítóhely, a Fekete Sas Patikamúzeum, Középkori Romkert és az Új Magyar Képtár)
  12.  Magyar és külföldi idegenvezetői igazolvánnyal rendelkezők
  13. 50 %-os belépési lehetőséget nyújtunk:
  14. Ősfehérvár Városkártyával rendelkezők, (csak az állandó kiállítások megtekintésére)
  15. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjai
  16. Szallas.hu kedvezmények:
  17. Teljes árú belépőjegy: 50%
  18. Kedvezményes belépőjegyre jogosultak: ingyenes
     

HASZNOS INFORMÁCIÓK LÁTOGATÓK SZÁMÁRA:

  • A kiállítótérben egyszerre maximum 40 fő tartózkodhat, ezért várakozásra lehet számítani.
  • A regisztrált, időpontra érkező csoportok belépésnél előnyt élveznek. A kiállítás megtekintése ebben az esetben nem érkezési sorrendben történik.
  • A ruhatár használata kötelező és ingyenes, a kiállítótérbe csak kisebb kézitáska vihető be, amely mérete nem haladhatja meg a 30x30 cm-t. Hátizsákot a kiállítótérbe bevinni tilos. A ruhatárban elhelyezett tárgyakért felelősséget nem vállalunk.
  • Babakocsit, nagyméretű tárgyat, esernyőt, sétabotot a kiállításba bevinni nem lehet.
  • A fényképezés, videófelvétel készítése tilos, fotójegy váltására sincs lehetőség. Mobil telefonnal sem lehet felvételeket készíteni.
  • A kiállítótérbe ételt, italt bevinni nem lehet.
  • Az emeleti pénztárban csak készpénzfizetés lehetséges, a földszinten készpénz és bankkártya.
  • Dohányzás a múzeum területén tilos!
     

Lehetőség van 20 fő feletti csoportoknak időpont foglalásra az alábbi honlapon:
http://www.szekesfehervar.hu/elindult-a-bejelentkezes-az-oktober-29-en-nyilo-seuso-kialllitasra,
illetve telefonon, és e-mail-en. Egy időpontban maximum 35 fős csoportot tud fogadni a múzeum.

Bejelentkezés: (csoportos és egyéni is):

Telefon: +36 70 866-6838, +36 70 932-3919 8 (hétfőtől péntekig 8.00 – 18.00 óráig)
E-mail: seusobejelentkezes@szikm.hu

Facebook oldal

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fő utca 6.