Programkereső

Filo-Filmklub: HUMAN (Az ember) című film

Ingyenes
Yann Arthus-Bertrand, francia fotográfus, humanista 2015-ben egy olyan filmmel állt elő, amely a világ legkülönbözőbb pontjain kutatja azt, ami mindenütt közös: az ott élő embert.

A rendező és csapata 60 ország több mint 2000 lakosának tette fel ugyanazt a 40 kérdést.
És az emberek meséltek. Boldogságról, fájdalomról, győzelemről, félelelmről, életről és halálról.

A nézőnek átjön, hogy amit lát, az a hús-vér valóság, és úgy érezheti, mintha maga is ott ülne az operatőrrel, és bensőséges légkörben hallgathatná az élettörténeteket.
A fókuszban a nehézségekkel találkozó humánum áll, aki a miérteket és lehetőség szerint a megoldásokat is keresi. Különbözőképpen és eltérő eredménnyel.

A film megannyi autentikus közegbe kalauzol el Földünkön, ahová a legtöbben talán soha nem jutnánk el; nem láthatnánk az élet jelenségeit a légifotók varázslatos nézőpontjából, és nem nyernénk bepillantást a tőlünk távoli helyen élők lelkébe sem.

A Human – Arthus-Bertrand meglátása szerint – olyan film, amelyet mindenkinek látnia kell.

A több mint két órás filmet három részletben vetítjük, rövid szünetekkel (a kezdési időpontok: 20, 21 és 22 óra).

Mivel a mű több témakörben készült, rövid interjúk füzére, érdemes egy-egy részletét is megnézni. Így lehet csatlakozni bármelyik időpontban - de lehetőség van a teljes alkotás megtekintésére is.

A vetítés után, 23 órától beszélgetésre invitáljuk a közönséget a film kapcsán felmerülő kérdésekről, gondolatokról.

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Megyeház utca 22/a.