Programkereső

Esti beszélgetések A DÖNTÉS című kiállítás kapcsán

Ingyenes


Résztvevők:

Takaró Mihály irodalomtörténész, tanár

A Károli Gáspár Református Egyetemen 2000-2004-ig oktatóként, 2004-2005-ben egyetemi adjunktusként tanított eszmetörténetet és irodalmat.
2007-2008-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészettudományi karán oktatott. 2014 szeptembere óta a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Színészmester szakán egyetemi oktató. Jelenleg az Oktatási Hivatal külső munkatársa, a Magyar Írószövetség választmányának tagja.
2012-ben egyéni kezdeményezésére került be az új Nemzeti Alaptantervbe Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Nyirő József. A Százak Tanácsának külső tagja. 1993-tól 2003-ig a Magyarországi Református Egyház iskolaügyi főtanácsosaként 38 közoktatási intézmény alapításában vett részt. 1993-ban a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításának és elindításának munkálataiban vett részt. 1998-tól a Dunamelléki Református Egyházkerület világi elnökeként tevékenykedett 2003. február 18-ig. 2001-ben választották meg a Magyar Református Világszövetség főtitkárának, melyet annak elnökével, Tőkés Lászlóval együtt vezetett 2008-ig. Hosszú időn keresztül az MRE zsinatának, illetve 1998-tól 2002-ig a Zsinati Elnökség tagja volt. 33 éve presbiter.
2013 óta a Kárpát-medencei Magyartanárok Egyesületének elnöke.

Bereczky Zoltán református lelkész,tanár

A gyülekezeti és közegyházi  szolgálatok mellett évtizedeken keresztül végzett segélyszolgálati  utak során bejárta a Kárpát-medencét. Egy évtizede a mennyezetkazettás templomok táblaképeinek teológiai elemzésével foglalkozik, erről a Károli Gáspár Református Egyetemen órát tart. Elkészítette az Ősképeskönyv című jelképolvasó könyvet, amely  12 őskép, 12 állatövi jegy és 12 megjelenítő szám segítségével mindenki számára lehetővé teszi a jelképolvasást. Tanároknak, tanítóknak, diákoknak, érdeklődőknek tart előadásokat arról, hogy hogyan kell olvasni és  létrehozni a ősképeket tartalmazó jelképeket.

Tóth Norbert a kiállítás kurátora

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1.