Programkereső

Múzeumok Őszi Fesztiválja

Ingyenes
Számos programmal csatlakoztak a Múzeumok Őszi Fesztiváljához a székesfehérvári intézmények is. Az érdeklődő közönséget többek között ismeretterjesztő interaktív előadásokkal, őszies hangulatú kézműves programokkal is várják a szervezők még egészen november 12-ig. A fehérvári programok a nagy rajzolással érnek véget, ahol a résztvevők egy közös nagy kép elkészítésében vehetnek majd részt.

A székesfehérvári Városi Képtár és a Hetedhét Játékmúzeum közös akciójának köszönhetően múzeumpedagógiai foglalkozások speciális változatát viszik el a szakemberek az oktatási intézményekbe. Október 7-én a Fehérvár Szalonban nyíló tárlat a városhoz kötődő képző-, ipar- és fotóművészek szabad beadású, szakmai zsűri által válogatott és díjazott alkotásait mutatja be.
 
A Szent István Király Múzeumban október 21-én Sudár Balázs a honfoglalásról tart előadást.

A gyógyszerészethez kötődő irodalmi alkotásokkal, gúnyrajzokkal és mókás anekdotákkal bizonyítja be Szima Viktória október 26-i előadása, hogy a híresen precíz patikusoktól sem áll távol a szórakozás. Szintén ezen az estén egy kötetlen beszélgetésre várják a szervezők a fehérvári és Fejér megyei pedagógusokat. A téma a múzeumok és az oktatás szerepe és lehetőségei.
 
"A lámpás én vagyok" - Tanárok éjszakája program november 3-án folytatódik Fehérváron. A 16 éven felülieknek ajánlott FényHatÁS - TudÁShow programnak szintén a Szent István Király Múzeum ad otthont. A természettudományos kísérleteken bemutatják a festészetben is fontos fény természetét és működését.
 
A Hetedhét Játékmúzeumban november 8-án egy különleges bemutatóra várják a kicsiket és szüleiket, a Moskovszky-gyűjteményben található több tucat minikönyvvel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A gyűjteménynek köszönhetően eredeti nyelven olvashatók Goethe és Schiller versei, Shakespeare Rómeó és Júliája, a Hamlet. A Moskovszky-gyűjtemény minikönyveit Elbe István, az Országos Széchényi Könyvtár művelődéstörténésze mutatja be.

A székesfehérvári programok a nagy rajzolással érnek véget november 12-én. A nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódóan közös rajzolásra várják a családokat, baráti társaságokat, alkotni vágyókat. A résztvevők egy közös nagy kép elkészítésében vehetnek majd részt.
 

Esemény weboldala

Székesfehérvár.hu cikk

Időpont(ok):

2016.10.07.péntek00:00
2016.10.21.péntek00:00
2016.10.26.szerda00:00
2016.11.03.csütörtök00:00
2016.11.08.kedd00:00
2016.11.12.szombat00:00

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Fő u. 1