Programkereső

Középpont

Ingyenes
Székesfehérvár belvárosi helyszíneire készült építészhallgatói tervekből és makettekből nyílt kiállítás hétfőn a Csók István Képtárban. A „Középpont” című tárlaton a Lakatos utca és főként a Várkörút beépítetlen területeire megálmodott, döntően kulturális célú épülettervek tekinthetőek meg június 9-ig.

Galériákat, kézműves házakat, kortárs művészeti épületeket, alkotóházakat, sőt fotóműtermet és fotóstúdiót is álmodtak Székesfehérvár Belvárosába a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Középület-tervezési Tanszékének ötödéves hallgatói. A fiatalok tanulmányának egyik fontos állomása a komplex tervezés tantárgy, melynek keretében a hallgatók valós helyszínekhez kötődően dolgoznak, megoldást kínálnak egy problémára, illetve feltárják a térben rejlő lehetőségeket egy adott városban, vagy egy városi közösségben. A tanszék és a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája gyümölcsöző szakmai kapcsolatokat ápol, ennek köszönhetően a hallgatók azt a feladatot kapták, hogy ezúttal Székesfehérvár Belvárosát vegyék célba ötleteik megvalósításához. Tanáraik szakmai irányítása mellett a Lakatos utca és főként a Várkörút „foghíjas” területeire készítették el a jellemzőn kulturális célú középületek terveit és makettjeit, melyekből 26 tekinthető meg a Csók István Képtárban.

Térkép

Cím: Székesfehérvár

Programajánló


Ápr 09. 18:00

ez is van

Ápr 04 – Ápr 26.

Fehérvár éjjel-nappal

Jan 20 – Jún 30.

analog://digital.arte75

Ápr 09 – Máj 11.

Szárnyalás

Ápr 04 – Ápr 30.

Lego- és könyvkiállítás

Máj 02 – Jún 01.

Japán kalligráfia kiállítás