Programkereső

Kistehén Tánczenekar

Vendég: Csaknekedkislány

KiSTeHéN
2002-es Én a kistehén Sziget-reklámmal indult útnak a zenekar, azóta pedig nagy utat járt be a Kollár-Klemencz László zenekara. Kétévenként megjelent lemezeiken rendre volt egy-két országos sikerű sláger, gondoljunk csak a Szájbergyerek-re, amit az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki ismert, a hasonlóan komikus Jó Csávó a Márkó-ra, vagy a mulatozós Szerelmes vagyok minden nőbe és a Virágok a réten-re, vagy akár a pszichedelikus Elviszi a szél című dalaikra. A 2012-ben megjelent Elviszlek magammal című lemezen pedig a megszokott szellemes hétköznapi témák mellett, a közéletre is reflektálnak a szövegek. Jó példa erre az Ezt is elviszem magammal című sláger.
2014 végén jelent meg a legfrissebb anyaguk Szomjas Nők címmel, amelyet az egyik kritikában úgy jellemeztek, hogy "minden eddigi munkájuk közül is a legszerethetőbb". Erről a lemezről az abszurdan közéleti Csak kiabálj!-t játszák a rádiók, viszont mindegyik dal kiválóan működik a koncertjeiken abban a sorrendben, ahogy a lemezen találhatóak, ami az „egyben - feljátszás” eredménye.
2015 őszétől ismét „műhely munkába” kezdett a zenekar, hogy 2016 tavaszától új dalokkal és sok koncerttel örvendeztethessék meg a közönségüket.
2014/ 15-ös megjelenések:
Lemez - https://www.youtube.com/watch?v=-miMls6xmUo
Koncert videó - https://www.youtube.com/watch?v=QtwHJWeH1l0
Néhány korábbi sláger :
https://www.youtube.com/watch?v=4pDDlS3482Y
https://www.youtube.com/watch?v=Zkkwxxhosfs
https://www.youtube.com/watch?v=tO7V6rDucfw
https://www.youtube.com/watch?v=9CJ6vF5takI
https://www.youtube.com/watch?v=tMH3fzBTNCE

CSAKNEKEDKISLÁNY
Bóhózat, önírónia, humor, szerelem, lányok, fiúk, tánc. A '60as évek beatjeibe, a magyar '80asok hazai undergroundjába bóruló szerelmi csalódás és lendületes tánczene budapesti klubokban érlelt házassága. Egyet jobbra, egyet balra.
Első Album - http://csaknekedkislany.bandcamp.com/
Tánci-Tánci klip:
https://www.youtube.com/watch?v=5wAsgFS9czQ
https://www.youtube.com/watch?v=RWarDHf1hpk
★★★
Jegyár:
Elővét: 1300 huf (FEZEN Pont, Szfehérvár, Marosi Arnold u.1.)
Helyszíni: 1600 huf
Online elővételi lehetőségek:
https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47133
http://www.tixa.hu/kistehen_szekesfehervar

Esemény weboldala

Jegyvásárlás

Cím: Fezen pont (Székesfehérvár, Marosi A. utca)

Képek és videók

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Takarodó út 1.