Programkereső

Művészkorzó

Ingyenes
Ha szombat, akkor Belváros – a hangulatos kis utcákban tett séta után 17 órakor érdemes a Városház tér felé kanyarodni, ahol színészek, énekesek, táncosok, kórusok szórakoztatják az arra járókat.

Kicsiket és nagyokat is várnak a programra, hiszen a műsor után hagyományőrző csoportok érkeznek a Fő utcára, hogy történelmi kalandozásra csábítsák a vendégeket, akik természetesen a város jelképeinek számító, ötméteres óriásbábokkal is találkozhatnak. A kalandokban elfáradt látogatókat este hét órától a Zichy ligetbe várják, ahol a Zenepavilonban muzsikusok játszanak fülbemászó dallamokat a nap végén.

Július 18-án, szombaton 16 órától a Városház téren Könyves Kálmán és Álmos herceg, a Vörösmarty Színház előtt pedig I. Géza és Salamon király óriásbábjaival találkozhat (és fotózkodhat) a közönség.

  

Program:

17.00 A MusiColore énekegyüttes, valamint a Tilinkó zenekar műsora (Városház tér)

18.00 A Magyar Királyi Kardforgatók Rendje harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca, Országzászló tér, Zichy liget)

19.00 Mozart: A-dúr klarinétötöse Selmeczi Gábor, Burján Gabriella, Kárász András, Kiss Katalin és Dávid József, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusainak előadásában (Zichy liget, Zenepavilon)

 

Esemény weboldala

Facebook oldal

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Városház tér