Programkereső

Bibliai Napközis Tábor

08.03.
hétfő
Bibliai történetek feldolgozása, bibliai értékek, kincsek felfedezése, kreativitást fejlesztő játékok várják a jelentkezőket. A program nem felekezethez kötött, minden érdeklődő számára nyitott.

Fontosnak tartjuk, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a szülőknek, akik szeretnék, hogy alsós korú gyermekük a szünidőben, bibliai tematikájú napközis táborban részt vegyen. Ezért idén is megrendezzük napközis táborunkat, ahol gyermekszerető és egyben szakértő pedagógusok várják a jelentkezőket bibliai történetek feldolgozásával, bibliai értékek, kincsek felfedezésével és kreativitást fejlesztő játékokkal.
A program nem felekezethez kötött, minden érdeklődő számára nyitott, olyanoknak is, akik nem járnak semmilyen vallási közösségbe.

Táborvezető és kapcsolattartó: Tömösy Zsuzsa (+3670 615 8938, tomosyzsuzsa@gmail.com )
Érintett korosztály: alsó tagozatos gyermekek
Helyszín: Lehetőségek Háza, Székesfehérvár Nyárfa utca 14.
Időpont: 2020. augusztus 3-7. (7:30-17:00)
A tábor díja: 24 000 Ft/fő/tábor (testvérkedvezmény)
Előleg: 10 000 Ft (Előleg határideje: 2020. július 28.)

Jelentkezési lehetőség.

Hogy a táborozással kapcsolatos minden törvényi kötelezettségnek eleget tehessünk, ezért mindössze 10 férőhelyet tudunk biztosítani. Emiatt javasoljuk, hogy mielőbb küldjék el a jelentkezésüket.

Örömmel várunk minden gyermeket!

Facebook oldal

08.04.
kedd

08.05.
szerda

08.06.
csütörtök

08.07.
péntek

Térkép

Cím: Székesfehérvár, Nyárfa utca 14.

Észrevétel beküldése