Programkereső

Nyolc nap, három éve

  • 2016.09.27.

A vibráló, kíváncsi, tehetséges lányon mindig ott lóg a kamera. Figyel, tanul, megörökít. Aztán elmegy, egy másik kontinensen alakítják ki új életüket a férjével, később két gyermekükkel. És a kíváncsi lány húsz év után visszatér. Ennyi idő alatt többször is hazajön, de ez a visszatérése most más, valamivel több: két évtizedes távollét után önálló fotókiállításokat rendez Magyarországon. Pécs és Debrecen után Schreck Monika képeiből október 1-jén délután nyílik kiállítás Székesfehérváron, a Vörösmarty Színház emeletén.

Egy nagyon irigyelhető nadrágban jön a beszélgetésünkre, sárkánymintásban és hozzá piros táskát lóbál. Sok-sok életigenlő piros van rajta - Schreck Monika egy színes nő. Ténylegesen és más értelemben is: szereti megmutatni nekünk a világ érdekes színeit, vonásait és hangulatait. Bár ezt nem tisztázzuk le, de talán emiatt lett fotós, hogy a retusálásból kikerült nyersanyagban az annyi mindenen átsikló tekintet meglássa az érdemeset, a csodálatosat.

  Nyolc nap, szól Monika fotókiállításának címe. Nyolcnapos kínai, Jünjan tartománybeli tanulmányútjának dokumentációjáról van szó. Gyakorlatilag egy csomó, életre meghatározó élmény lezárása, összegzése. Kellett egy kis idő, míg a hatalmas, kaotikus, végtelenül ellentmondásos, illatokkal, látvánnyal, eseményekkel teli nyolc nap annyira leülepedett, hogy a fotós nekiláthatott kivonatolni a több ezer, a helyszínen készült képet.

  Már a nyersanyagban is kitűntek a később a kiállítás anyagába is bekerült kedvencei, mondja Monika – mert kapásból mély mondanivalót közöltek, egy megdöbbentő arckifejezést például. Néha előfordul, hogy a régóta Hongkongban élő magyar fotográfus a semmi közepén egy vénséges vénségbe botlik, s a semmibe meredő százéves arcon megpillant valami időtlen szépséget, miközben elsuhan mellettük egy Bentley. Az utcán ülő öregek arcán a ráncok olyan harmonikusan rendeződnek, mint óriási rizsteraszok vonalai.

   Apropó, rizsteraszok. Van köztük 6-7 szintes, világörökséggé nyilvánított, védett példány. Ott állnak guggolnak rajta a világ minden részéről érkezett fotósok, több százan, megveszik a belépőjegyet, vagy éppen már előző este érkeznek, hogy az éjszakát is ott töltsék, hogy minél jobb helyre állíthassák le az állványukat és a legjobb szögből kattinthassák el a minden bizonnyal a világ leggyönyörűbb és legjobban eladható napfelkelte fotóját. De Kína erről szól: az autentikust elegyítik a high-tech-kel, ódon épületeiket lebontják és felépítik ugyanolyanra, csak már modern anyagokból. Volt, hogy a magyar fotósok temetésbe botlottak, vagy elképesztően szép helyi viseletbe öltözködő vidékiekbe.

- Az utómunka attól volt izgalmas, hogy amit az ember élőben lát, azt még hangsúlyosabban lehet visszaadni a nézőnek – mondja már a tárlatrendezésen dolgozó fotós. - Élethelyzeteket, életképeket raktam össze a debreceni kiállításra is. Fehérváron ugyan kisebb a tér, így más a válogatás szempontja, de egyúttal szeretném azt is megmutatni itthon, hogy hol tartok most a munkámban. Majdnem húsz éve mentem el a városból, ide visszatérni számomra elég nagy időutazás, izgalmas időszak.

  A fehérvári megnyitó október 1-jén 18 órakor lesz, megnyitja Blénessy Gábor újságíró, közreműködik Somos András fuvolaművész. Megnézni nyolc napnál jóval tovább, november 3-ig lehet majd.

Képek és videók