Programkereső

Egy meleg ebéd a rászorulóknak

  • 2020.12.15.

Egy helyi műalkotás neked

2020 decemberében sok minden szól a jótékonyságról, a mások támogatásáról, a nehéz helyzetbe kerültek megsegítéséről. A legrászorultabbaknak nyújt segítséget évek óta a budapesti kezdeményezésből Fehérváron is kinőtt Heti Betevő csoport, ám a korlátozások miatt ők is, és rajtuk keresztül az ellátottjaik is igen nehéz helyzetbe kerültek. Szokásos év végi művészeti aukciójukon keresztül azonban most bárki megtámogathatja a szervezetet és a célt: éttermi minőségű meleg ebédet osztani a legszegényebbeknek.

A Fehérvári Heti Betevő immár ötödik alkalommal hirdette meg hagyományos karácsonyi művészeti licitjét, amelyen jeles helyi és megyei alkotóktól vásárolhatunk ily módon az otthonunkat díszítő alkotásokat, s ráadásul ezzel nemes célt is szolgálhatunk, hiszen az akcióból befolyt összeg teljes mértékben karitatív ügyet szolgál majd: a szervezet által támogatott rászorulóknak lesz belőle ünnepi élelmiszercsomag. A CoVID-helyzet kapcsán a HB is akadályokba ütközik, hiszen nem tudják megtartani szokásos kétheti élelmiszerosztásukat, amelyeken a köréjük szerveződött éttermek főztjéből osztanak ki 130-180 adagot. Pedig azok száma, akiknek sokszor ez a napi meleg étkezést jelentené, sajnos egyre magasabb. Az ebédeken környékbeli hajléktalan emberek, nagyon szerény körülmények között élők, nagycsaládosok, kisnyugdíjasok vesznek részt.

A Betevő minden karácsonykor ráadásul szép ünnepi élelmiszer-és ajándékcsomaggal segíti meg a rászorultakat, s ezt a hagyományt idén sem engedik el: már november 13-ától elkezdődött és egészen december 21-ig tart a licitlehetőség. Kifejezetten kedvező a technikai oldal is, hiszen mindössze 500 forintokkal emelhetjük a liciteket. Jelenleg, e sorok írásakor például 7000 forintért lehet hozzájutni a hihetetlenül színes fantáziavilágáról ismert Somogyi Réka 35x35-ös kerámialapra nyomtatott reprodukciójához, Eisenberger Krisztina Tiffany-technikával készült, szinte lebegő üveggalambjaihoz pedig már 4000 forintért is akár.

Találunk a kínálatban műveket a Kufli-könyvsorozat szerzőjétől, Dániel Andrástól, a művészkönyvek mellett a Papírforma stúdió művészeként leheletfinom papírkivágásokat készítő Varga Gábor Farkastól, a Móron camera obscurával dolgozó Mosberger Róberttől, a Fehérvár sorféle arcát fotókon láttató Búsi Sándortól, vagy éppen a Lovasberényben tevékenykedő Németh Kitti üvegművésztől. 

Ám nem csak művészeti tárgyakra lehet licitálni, hanem pl. művészi megformálású és kivitelezésű bonbonokra is, a Mandulaforgács műhely jóvoltából. Több könyv is licitálójára vár továbbá – Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) és Sálinger Balázs, Gurubi Ágnes, Karafiáth Orsolya ugyanis azon szerzők között van, akik Fehérváron jártukban, egy-egy író-olvasó találkozó alkalmával kifejezetten a Fehérvári Heti Betevőnek dedikálták kötetük egy példányát. A dinnyési Angyalműhely cuki, nagyméretű textilszarvast hozott a licitre és jó pár anonim felajánló is ajánlkozott, s adta át személyes tárgyai némelyikét a nemes cél érdekében.

A licitet tehát még folyamatosan nyomon követhetjük december 21-ig és magunk is csatlakozhatunk hozzá a szervezet Facebook-oldalán.

Képek forrása: Fehérvári Heti Betevő Facebook-oldal

Képek és videók