Programkereső

2020 a női egészség éve Fehérváron is!

  • 2020.02.28.

Ugyan kicsit lassan, kicsit csöndesen, de elindult a 2020 A Női Egészség Éve kampány hazánkban: ebben az esztendőben elvileg kiemeltebb figyelem jut a magyar női lakosság egészségmegőrzésének-, és fejlesztésének. Székesfehérváron önkormányzati szervezésű és civil kezdeményezésekhez is csatlakozhatunk, hogy megőrizzük legfontosabb kincseink egyikét: az egészségünket.

Fontos vagy! – ez a jelmondata a 2020 A Női Egészség Éve kampánynak, amelyet az EgészségKalauz.hu indított. Ugyan nem állami a program, de a szélesebb médiaösszefogás – az Axel Springer teljes női médiaportfoliója felsorakozott mögé – akár sikervárományos is lehet, ha eléri célját: mind több magyar nővel megértetni a szűrővizsgálatok fontosságát. Ezek ugyan nem mindig olcsók, ha magánellátást vesz igénybe valaki, ezért mindenképpen érdemes becsatlakozni a támogatott programokba.

Ilyen a székesfehérvári önkormányzat és az Egészségfejlesztési Iroda március 7-i szűrőnapja is. Elsősorban azzal a céllal szervezik meg, hogy a 25-65 év közötti, méhnyakrák-szűrésen az utóbbi 2-3 évben nem járt hölgyek most minél többen, könnyen elérhetően, térítésmentesen igénybe tudják venni ezt a szűréstípust. E téren az elmúlt évek adatai stagnálnak: Magyarországon évente 1100-1200 között van a friss megbetegedések száma és 400-450 között halnak meg méhnyakrákban. Ezt a számot a korai felismeréssel lehet csökkenteni. Hozzá kell tenni, hogy a lakosság egy része ugyan rendszeresen eljár szűrésekre, viszont sajnálatosan nagy réteg van, melynek tagjai csak akkor fordulnak szakorvoshoz, ha már baj van.

A szűrésre március 4-én és 5-én még lehet jelentkezni (8-tól 16 óra között) a 70/ 380 95 12-es telefonszámon – a vizsgálatra korlátozott a létszám. Viszont a helyszínen, a Várkörút 8. szám alatti Család- és Nővédelmi Központban más szűréseket is lesz lehetőség igénybe venni: szintén ingyenesen megmérethetjük vércukor- és koleszterinszintünket, csontsűrűségünket, de akár még hasi ultrahangvizsgálatot is végeztethetünk.
A Várkörúttól nincs messze a Művészetek háza, ahol szintén március 7-én rendezik meg a Be new, be green! elnevezésű programot. A Motívum Kulturális Egyesület Backstage című ingyenes programsorozatának soron következő rendezvényén, 10 órától szó lesz – előadások keretében - a város természetvédelméről, az elsősegélynyújtás alapjairól, a sérülésmentes sportolás mikéntjéről, a biokert létesítés lehetőségéről, Müller Judit jógaoktatóval pedig jógázhatunk is a helyszínen.

Nőnap közeledtével amúgy is megnövekszik a hölgyközpontú programok száma a városban…Kiemelnénk ezek közül a március 7-i Színezd újra az életed! programot, amely egy komplex, változástámogató összeállítás hölgyeknek, egészségről, divatról, sminkről és sok más érdekességről egész nap, szakemberek segítségével. (A helyszín a Gyümölcs utca 1.)

Fotók forrása: pixabay.com