Programkereső

Te hova ültetnél el több ezer fát Fehérváron?

  • 2019.07.29.

Spontán módon bontott szárnyat a „10 millió fa – Székesfehérvár és környéke” közösség, amely országszerte új fák tömegének, szám szerint 10.000.000 darabnak a mihamarabbi elültetésére vállalkozik. De vajon hova lehet fát ültetni? Milyen kritériumai vannak egy egyébként ilyen környezetbarát vállalásnak? Immár negyedik éves az a helyi rendelet, amelyet 2016-ban éppen a nyár közepén fogadott el a helyi faállomány védelméről a város közgyűlése. (Igaz, ez inkább a vágás tilalmáról és a gallyazás szabályairól szól.)

Védett platán a Szent István téren - fotó: szekesfehervar.hu

Fát ültetni nagyszerű érzés – nem hiába mondták már a régiek is, hogy egy házat felépíteni, egy gyermeket nemzeni, egy fát ültetni minden férfinak életfeladat. Tavasztól őszig ráadásul bármikor ültethetünk, de közterületen még akkor is kell engedély és egyeztetés, ha amúgy a házunk előtti területről lenne szó. Gondoljunk csak a mélyben futó közművekre, vagy a városrendezési tervekre, amelyek esetleg öt éven belül egy utcaszélesítést, vagy más rendezési beavatkozást irányoznak elő. Milyen sorsra jutna akkor a lelkesen elplántált fácskánk?

A székesfehérvári 10 millió fa Facebook-csoport viszont remek alkalom a virtuális kertészklubra és az eszmecserére arról, mit is kezdjünk roppant faültetési lelkesedésünkkel. A csoportot a Ki?Ti és Mi hulladékcsökkentő-szemléletformáló zöldblog egyik alapító szerzője indította, bárki csatlakozhat. „Elsődleges célunk a lehető legrövidebb időn belül tízmillió fa telepítése Magyarországon. Minden itt élő ember ültessen vagy kapjon egy új fát. Kapjon esélyt az éltető levegőre, az oxigénre, a szén-dioxid mérséklésére. Ezen túlmutató célunk pedig közösen gondolkozni azon, hogy milyen új egészségesebb, okosabb, a Föld természetéhez s talán az ember eredendő természetéhez is jobban igazodó életet szeretnénk hosszútávon kialakítani magunknak.” – írja a kezdeményező Kecskés Timi a beköszönőjében.

A kezdeményezés felajánlások alapján működhet majd Fehérváron, illetve Fejér megyében is. Az egészhez az etiópok néhány héttel ezelőtti, 200 milliós akciója adta a löketet. Komoly erdészeti szakemberek is azon az állásponton vannak, hogy összefogással mindezt Magyarországon is meg lehet valósítani. Természetesen óriási előkészületre lesz szükség: több tízmillió előnevelt facsemetére, hiteles közműtérképekre mindenképpen. Azután ki kell jelölni a legális ültetési helyeket is. És, amire talán most sokan még nem számítanak, az elültetett fát folyamatosan gondoznia is kell valakinek a jövőben – a kiszáradt, elpusztult egyedek ugyanis biztosan nem szolgálják majd a Föld légkörét. (A felelősség kérdését azért is érdemes átgondolni, mert a legtöbb fa tovább él az embernél….)

Az elsődleges lépés az egész országra kiterjedő nagyszabású magoncgyűjtés lesz, 2019 szeptemberében. Érdemes figyelni majd a dátumokat, és ha van magoncunk saját, jó minőségű, egészséges és nem invazív jellegű fáinkról, akkor beszállni az akcióba és eljuttatni a kicsinyeket a megfelelő, kijelölt ültetési helyekre. És még egy fontos dátum van: november 9., az Élet Napja – ekkor tervezik ugyanis elültetni az akcióhoz csatlakozott magyar önkéntesek a több millió begyűjtött magoncot.

Képek és videók