Programkereső

Tölgyesi Előd

Tölgyesi Előd, Az Alba Regia Atlétikai Klub (ARAK) szakosztályvezetője szerint kivételes helyzetbe kerültek a székesfehérváriak azzal, hogy nemrég átadták az ország jelenleg legmodernebb atlétikai központját a Bregyó-közben. A Regionális Atlétikai Központ nem csak a versenysportot szolgálja majd, hanem a szabadidősport előtt is nyitva áll, hiszen az épület körül mintegy 600 méteres rekortán futópályát is kialakítottak. Előddel a Regionális Atlétikai Centrumban beszélgettünk.

Székesfehérvár a szülővárosom, az otthonom – minden fontos és meghatározó mérföldkő ide köt. Itt jártam általános iskolába, középiskolába, itt töltöttem fiatalságom. Ma pedig már állandó közegem lett a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrum. Többet vagyok itt, mint otthon. A mostani diákoknak sokkal jobb helyzetben vannak, mint amikor én voltam fiatal, hiszen több sportág közül választhatnak és több sportlétesítmény is van a városban. Irigylésre méltó körülmények között edzhetnek a fehérvári sportolók.

A nemzetközi versenyekre is alkalmas Regionális Atlétikai Központ kivitelezése három ütemben zajlott, és összesen 950 millió forintba került. A versenyzőket és a szabadidejükben sportolókat egyaránt kiszolgáló atlétikai központ építkezéshez az Emberi Erőforrások Minisztériuma 740 millió forinttal, Székesfehérvár város pedig további 210 millió forinttal járult hozzá. A létesítmény központi épülete mintegy 4000 négyzetméteres. A földszinten kapott helyet a 700 m2-es gyakorló csarnok, a konditerem és itt található a távolugró gödörrel ellátott, 140 m-es, 8 pályás, ultramodern futófolyosó is. Az emeleten alakították ki a sportolók, a szakosztályvezetés és a versenyrendezés helységeit, az öltözőket , a regenerálódást szolgáló masszírozó helységeket is. Az épület előtere alkalmas éremátadók és különböző összejövetelek rendezésére. Az épülethez a 800 fős lelátó kapcsolódik. A létesítmény környezetében 4000 m2 terület parkosítását végezték el.

Sportágam az atlétika, ezen belül az ugrósportok állnak közel hozzám. Látványos, szép sport: magasugrás, rúdugrás, távolugrás. Amikor az ember odaáll, hogy átugorjon egy lécet, akkor elindul benne egy automatizmus, amibe belesűrűsödik az elmúlt sok-sok év felkészülése, a versenyek izgalma és a teljesítmény öröme. Amikor átugrasz egy célként kitűzött magasságot, vagy megdöntesz egy új csúcsot, az utána következő felszabadult öröm, eufórikus boldogság az, amit senki és semmi nem kárpótolhat és amit nem vehetnek egy soha egy sportolótól. Ezt az örömöt, ezt a csodát igyekszem átadni tanítványaimnak és megéreztetni egy picit a sportot szerető civilekkel is.

Csupán egyetlen időszak alatt voltam távol Székesfehérvártól, amíg az egyetemet végeztem Budapesten. Ahogy kezemben volt a diplomám – bár még sportolhattam volna jópár évig – máris nyitottam a szakma felé. A magammal szemben támasztott igényesség miatt gondoltam úgy, minél előbb elkezdem átadni és hasznosítani azt amit tanultam,  annál teljesebb lesz az a pályaív, amit szeretnék befutni és annál több sikeres sportoló karrierjéért tehetek.

Az ARAK negyedik éve kiemelt utánpótlás-nevelő központként működik, tavaly 360-an vettek részt rendszeresen a klub edzésein (ebből 110 igazolt versenyző). A diákok körében évek óta közkedvelt az ARAK AKTÍV tehetségkutató program, melynek keretén belül 11 iskolával működnek együtt, hogy megmozgassák, nemes vetélkedésre késztessék a 6-12 éves korosztályt. Idén 66 osztály, és 660 gyermek vett részt Magyarország legnagyobb terematlétikai versenysorozatában .

A székesfehérvári gyerekek nagyon jó helyzetben vannak a sportágválasztás és létesítmények tekintetében. Azonban a hétköznapok során hihetetlen sok ingernek vannak kitéve, ők pedig kellő tudás és tapasztalat híján nehezen tudják eldönteni, melyik irányba induljanak. Nekünk felnőtteknek az a legfontosabb szerepünk, hogy megmutassuk nekik, melyik a rövidtávon élményt adó, és melyik a maradandó örömöt okozó elfoglaltság. A mi városunkban számos példaértékű sportoló, elhivatott testnevelő tanár, lelkes amatőr sportoló él és dolgozik, akik munkája hozzásegíti a fiatalokat egy egészségesebb és egy felelősségteljesebb élethez, amelynek része a sport. És nem csak az élsportra gondolok. Ez nagyon nagy fegyvertény. Székesfehérvár ebben is kiváló. A mai gyerekeknek is csak azt tudom kívánni, hogy legyen a közelükben olyan szülő, pedagógus, edző akinek az értékrendjét érdemes átvenniük.